Koncert a nagyváradi tehetségekért

Jótékonysági koncertet tartott a nagyváradi Collegium Varadinum szakkollégium, amelynek célja a tehetséges és ambiciózus fiatalok támogatása volt. Az esemény helyszínén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának udvarán az érdeklődőknek lehetőségük nyílt téglajegyek megvásárlása által támogatni a szakkollégium által kitűzött célt. A színvonalas koncertet a Karaszfanband és a Tarfan egyesített fúvószenekara adta.

Nagyvárad a kilencedik legdrágább város

Erdély jelentős magyar lakosságú városai közül Kolozsváron a legdrágább, Gyergyószentmiklóson pedig a legolcsóbb a megélhetés az Erdélystat kedden közzétett elemzése szerint. A megvizsgált erdélyi városok közül Nagyvárad a kilencedik legdrágább város. A Bihar megyei várost a kedvező lakhatási költségek nyomták alább a drágasági sorban. Itt 16,2 százalékkal olcsóbb a megélhetés, mint Kolozsváron.

Megtartották a hagyományos Szent László körmenetet Nagyváradon ? Debrecenből is érkeztek zarándokok

Május 15-én, húsvét 5. vasárnapján a nagyváradi székesegyházban mutatták be a Szent László Egyházmegyei Zarándoknap szentmiséjét, majd a többezres tömeg Szent László hermájával körmenetre indult a Petőfi park körül. A helyi hagyomány szerint ezen a napon ünneplik az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt. (GALÉRIA)

Kiírták a tervpályázatot az Aranybika Szálló felújítására

Nyílt, országos építészeti tervpályázatot hirdet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a debreceni Aranybika Szálló felújítására és új oktatási központ létrehozására. A nagyközönség már nyár végén megismerheti a nyertes pályaművet, amelyről a szakma legjelesebb képviselőiből álló bírálóbizottság dönt majd. Az MCC biztosítja az átláthatóságot: a vonatkozó hazai és európai uniós közzétételi jogszabályoknak teljeskörűen megfelelve kiírt tervpályázatra 2022. július 15-ig lehet benyújtani a pályaműveket.

Szent László Zarándoknap Nagyváradon

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja az egyházmegye híveit, papjait és szerzeteseit 2022. május 15-én, Húsvét 5. Vasárnapján a nagyváradi székesegyházba, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon ünneplik az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt. A program 10 órakor kezdődik a zarándokok fogadásával és ráhangolódással. A főpapi szentmise 11 órakor kezdődik, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeznek vendégek. A szentmise főcelebránsa és szónoka Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke lesz. Az ünnepre meghívást kaptak a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet végzős papnövendékei, akik a szentmisét követően Szent László ereklyéjét viszik majd a hagyományos hermás körmeneten, ezzel is jelezve elköteleződésüket a lovagkirály erényeinek követésére.

Festum Varadinum, immár 30 éve

Új és a már megszokott helyszíneken kerül idén megrendezésre a jubiláló Festum Varadinum. Az ünnepségsorozat különféle egyházi, kulturális, művészeti, oktatási és sportrendezvényeknek ad majd otthont május 15. és 29. között. Mint mindig, a rendezvénysorozat szervezője a Varadinum Kulturális Alapítvány, partnerek a történelmi magyar egyházak, a civil szervezetek, egyesületek és az iskolák. Továbbra is kiemelt partner Debrecen önkormányzata.

Jesiva létesülhet Nagyváradon

Fontos projektet elemzett május 9-i ülésén Nagyvárad urbanisztikai és területrendezési bizottsága. Mint arról a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal közleménye tájékoztat, a Nagyváradi Zsidó Hitközség a Zárda (ma Mihai Viteazul) utca 4. szám alatt építendő “rabbiiskola”, rituális étkezde, valamint szálláshely megépítéséhez szükséges részletes városrendezési terv jóváhagyását kérte a főépítésztől.