Mozart klasszikusát mutatja be a Csokonai Színház

A Figaro házassága című vígopera Szabó Máté rendezésében kisebb-nagyobb szünetekkel fél évig lesz látható a debreceni Csokonai Színházban. A produkciót a Co-Opera állítja színpadra, magyar nyelven, Vidor Dezső fordításában, a szentendrei és a szegedi előadások után ez alkalommal Debrecenben. A debreceni szereposztás szerint 23 kiváló énekes váltja egymást a főbb szerepekben, továbbá közreműködik a színház énekkara és a Kodály Filharmonikusok Debrecen.

A karácsony misztériuma Debrecenben – Partiumból és Székelyföldről is érkeznek a Betlehemes Találkozóra

Az idén 28. alkalommal újra összegyűlnek a Kárpát-medence magyar betlehemes közösségei, hogy elhozzák az örömhírt a debrecenieknek is. A Szellemi Kulturális Örökség Jó gyakorlatok nyilvántartására felvett debreceni Találkozóra ebben az esztendőben 23 csoport közel háromszáz betlehemjáróját várják. A Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában megrendezésre kerülő találkozón és szakmai tanácskozáson partiumi és székelyföldi csoportok is részt vesznek.

Elfeledett erdélyi művek Debrecenben

Méltatlanul elfeledett, mellőzött író-festő testvérpárnak állít méltó emléket a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára. Berde Mária (1889-1949) író és Dóczyné Berde Amál (1886-1976) festőművész műveiből nyílik kiállítás. A két művész életművét bemutató tárlat ? Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Nagyvárad után ? érkezik a debreceni közönséghez.

Negyven év után újra itt a Trón alatt a király: bemutatóra készül a Lilliput Társulat

Szekernyés László zenés mesejátékát, a Trón alatt a királyt Hajdu Géza, a Szigligeti Társulat örökös tagja rendezi, olyan fiatal alkotókkal karöltve, mint Györfi Csaba koreográfus, Bakk-Dávid László zeneszerző, Rákay Tamás díszlettervező, illetve Cristina Breteanu jelmeztervező. A mesejátékot legutóbb negyven éve mutatta be a Szigligeti Színház, szintén Hajdu Géza rendezésében.

Dobos Dáneil, debreceni születésű zeneszerző Drumul Dracului című műve nyerte a Bartók Világverseny első díját

Dobos Dániel Drumul Dracului (Az ördög útja) című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulójában. Dobos Dániel 1994-ben született Debrecenben, jelenleg a Zeneakadémia másodéves zeneszerzés mesterszakos hallgatója, 2010 óta több országos és nemzetközi zeneszerzői verseny díjazottja. Édesapja, Dobos Mihály, kolozsvári születésű, jelenleg a debreceni Szent Anna-székesegyház karnagya.

Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a Kaláka ? Nagyváradra és Debrecenbe is eljönnek

Egy egész éven át tartó eseménysorozattal ünnepli fennállása 50. évfordulóját a Kaláka együttes. A jövő novemberig tartó időszakban nem csak magyarországi koncertekkel, fesztiválokkal, új lemezzel, de határon túli fellépésekkel is megörvendeztetik a közönséget. Idén decemberben az együttes karácsonyi hangversenye járja körbe Erdély és Partium számos települését, köztük Nagyváradot is. A jubileumi évad különlegessége a Kaláka 50 hét határon át című turné, amelynek során jövőre a szomszédos országok egy-egy határ menti városába látogatnak el, ami után a magyar területen fekvő szomszédos településen is koncerteznek. A párok között ott lesz Debrecen-Nagyvárad is.

Man Ray munkáiból nyílik kiállítás a Modemben

Az avantgárd fotográfia egyik legismertebb alakja, az amerikai dadaista-szürrealista művész, Man Ray munkáiból nyílik kiállítás december 8-án a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban. A portré- és divatfotóstól, akit 1999-ben az ARTnews amerikai művészeti magazin a 20. század 25 legmeghatározóbb művésze közé sorolt, több mint 100 munka látható majd a tárlaton, köztük a világ legismertebb fotójaként számon tartott Fekete-fehér című alkotás is.