Felavatták Nagyvárad első pumptrack-pályáját

Felavatták Nagyváradon, az aradi úti Era Sopping Parkban a város első pumptrack-pályáját. A nagyváradi polgármesteri hivatal és a Hornbach cég együttműködésének köszönhetően létrehozott moduláris pumptrack pálya kerékpárral, görkorcsolyával, gördeszkával, rollerrel egyaránt használható. Az üvegszál erősítésű kompozit lemezből készült pálya 93 méter, és egy körben 9-10 ember tudja használni. A tervek szerint a jövő esztendőben még három hasonló pályát építenek a város különböző pontjain.

Decembertől már új műtőblokk és nőgyógyászati osztály várja a betegeket a nagyváradi szülészeten

Végéhez közeledik a nagyváradi megyei kórház szülészeti és nőgyógyászati klinikájának felújítása. Az épület második emeletén lévő sebészeten már elkészült a három műtő, illetve egy 10 ágyas intenzív osztály, míg a 30 ágyas nőgyógyászati osztály az épület első emeletén kapott helyet. Jelenleg a sebészet az egészségügyi intézmény régi épületében működik, de a felújítás után mindkét osztály a B épületben kap majd helyet. A beruházás határon átívelő uniós projekt keretében valósul meg, melyben a váradi egészségügyi intézmény partnerintézményei a Temesvári Érrendszeri Betegségek Intézete és a Debreceni Egyetem.

A Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota Kertje

A palota oldalszárnyának tövében, élő sövényből egy lantforma rajzolódik ki, amely a komolyzene virágkorára emlékeztet Nagyváradon. A zeneszerető, műpártoló Patachich Ádám udvarában Michael Haydn, majd Carl Ditters von Dittersdorf irányításával jelentős komolyzenei élet folyt. A püspök 26 fős zenekarának, a váradi ősbemutatóknak, a rendszeres koncerteknek, s magának Haydnnek állít emléket e lantlabirintus. Fotó: Farkas László

Megnyílt a Körösvidéki Múzeum lapidáriuma

Szeptember végéig a nagyváradi Körösvidéki Múzeum több, állandó kiállítása is megnyílik. A 2019-es új székhelyre költözése után, A hazatérés lépései elnevezésű projekt keretében, elsőként a lapidárium (kőtár) látogatható. A tárlaton a kiállított tárgyak mellett maketteket (például a várbéli egykori gótikus székesegyházét) is láthatunk, a tájékoztató feliratok magyarul is olvashatóak. Fotó: Bihoreanul

Debrecen is megjelenik Szegedi Éva fotókiállításának képei között, Nagyváradon

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület tagjának, Szegedi Évának alkotásaiból nyílt kiállítás a nagyváradi vár Vilidár István Galériájában. Nyitott vagyok az izgalmas, kreatív művészeti kihívásokra, és nem riadok vissza a legújabb képfeldolgozási technikák használatától sem. Szeretek kísérletezni a különböző tematikákkal, mostanában egész történeteket próbálok elmesélni egy-egy fotósorozatban? ? mondta el a fotóművész, akinek képeivel időről időre hírportálunkon is találkozhatnak olvasóink. Szegedi Éva tárlata szeptember 10-ig tekinthető meg.

Szent István Napja Nagyváradon – Megszentelésre és megáldásra került az új kenyér

Bár ezúttal a járványhelyzet miatt nem nyilvános keretek között, de idén is megtartották Nagyváradon az immár hagyományossá vált augusztus 20-i Szent László téri újkenyér-megszentelést, -megáldást. Az idei Magyarok kenyere program keretében a megyében összegyűjtött búzából készült kenyereket a történelmi egyházak képviselői áldották meg, az ünnepségen kalotaszentkirályi táncosok, valamint népdalénekesek biztosították az esemény méltóságát. Nagyvárad magyar közössége az Érmelléki Gazdák Egyesületének Facebook-oldalán élőben követhette az eseményeket.