Megérkeztek a műemlékorgona sípjai Nagyváradra

Hamarosan befejeződik a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház orgonájának teljes helyreállítása. Az orgonaépítők ma szállították Nagyváradra a közel 240 éves műemlékorgona sípjait, melyeket a napokban szerelnek fel. Így mintegy 2500 síppal fog rendelkezni a Mária Terézia által adományozott hangszer. Az 1777-1782 között Fridolin Ferstl bécsi orgonaépítő műhelyében készült orgona teljes helyreállítását nyár végére fejezik be a szakemberek.

Nagyváradon jártak a debreceni gólyatábor résztvevői

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hagyományosan Debrecenben megrendezett Nyári Akadémiájának mintegy száz résztvevője, budapesti és kaposvári színművészet szakos hallgatók és az egyetem oktatói látogattak el tegnap a nagyváradi Szigligeti Színházba. Köztük volt Szabó K. István, a Szigligeti Társulat korábbi művészeti vezetője, illetve Vidnyánszky Attila, a budapesti Színház- és Filmművészetért Alapítvány elnöke, a Nemzeti Színház vezérigazgatója is.

Megkezdődtek a Névtelen csillag próbái

Megkezdődtek a Névtelen csillag próbái a Csokonai Színházban. A román drámaíró, Mihail Sebastianromantikus komédiáját a teátrum művészeti vezetője, Ilja Bocsarnikovsz állítja színpadra. A darab főbb szerepeiben a partiumiak szívének kedves Csata Zsoltot és Hajdu Imeldát, valamint Mercs Jánost láthatja a közönség.

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Népi mesterek vásárát

Immár 29. alkalommal szervezte meg Nagyváradon a Körösvidéki Múzeum, több intézménnyel közösen, a Népi mesterek vásárát. A Rhédey-parkban ezen a hétvégén több mint 150 kézműves kínálta remekeit, az érdeklődők a Románia különböző tájegységeit képviselő kézművesek mellett Magyarországi népi iparművészekkel is találkozhatott. Farkas László képriportja.

A Campus előtt Tusványoson ? Szenzációs képek készültek a Tankcsapda együttesről Székelyföldön

Kedden megkezdődött a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor a székelyföldi Tusnádfürdőn. Az egyhetes programsorozat “nulladik” napja a zenei program elindulásáról és a táborlakók beköltözéséről szólt a gyógyfürdőjéről híres Olt-parti kisvárosban. Az nyitóestén koncertezett a debreceni Tankcsapda együttes. Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara 21-én, a debreceni Campus Fesztiválon lép színpadra. A tusnádfürdői koncertről Codra Botond készített fantasztikus képeket.