2026. szeptember 06.

A címereinkről tartanak előadást a Szacsvay Akadémián

A címereinkről tartanak előadást a Szacsvay Akadémián

Folytatódik a Bihar megyei RMDSZ szervezésében a Szacsvay Akadémia-sorozat, melynek keretében november 11-én, pénteken 18 órától a Sepsiszentgyörgyről érkező dr. Szekeres Attila, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke tart előadást a nagyváradi Léda-házban, két témában: Címereink, különös tekintettel a Partiumra, valamint A közigazgatási címerek elfogadtatásának göröngyös útjai.

A Címereink, különös tekintettel a Partiumra vetítettképes előadás bevezetőjében szó lesz a címerek kialakulásáról, fejlődéséről és hanyatlásáról, majd bővebben tárgyalja az Erdély területén kialakult vár- megyék és székek jelképeit, és kifejezetten a Partiumra összpontosít. Szó lesz a címerváltoztatásokról, melyekre a magyar?román impériumváltást követően került sor. Annak ellenére, hogy a történelmi címerek jellemzője az állandóság, Erdélynek, a Bánságnak és Partiumnak Romániához való csatolását követően a jelképekhez hozzányúltak, némelyek esetében kisebb módosításokat eszközöltek, másoknál durván megsértették a címertani hagyományokat, és eltüntették a történelmi múlt nyomait.

A rendszerváltozás utáni Romániában szigorúan szabályozták a közigazgatási ? megyei, városi, községi ? címerek elfogadását és használatát. Egy jelkép elfogadásának nagyon bürokratikus az útja, ezen kívül a magyar közösséggel is rendelkező közigazgatási egységek esetében gáncsoskodásoknak vagyunk tanúi. A közigazgatási címerek elfogadtatásának göröngyös útjai című technikai jellegű előadás elsősorban címerek és zászlók elfogadtatásában érdekelt önkormányzati vezetőknek és tisztviselőknek szól. A szakember ingyenes konzultációt is tart a címerterveiket bemutató érdeklődőknek.

Fotó: archív/facebook

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026
Elindult a próbaüzem: megszólalt Nagyvárad új zenélő szökőkútja
Aug 01, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026