2026. szeptember 06.

Ma kezdődik a Debreceni Irodalmi Napok programsorozata

Ma kezdődik a Debreceni Irodalmi Napok programsorozata

November 7-9. között rendezik meg a több mint fél évszázados múltra visszatekintő, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót is betöltő Debreceni Irodalmi Napokat - közölték a szervezők a helyi Méliusz könyvtárban tartott sajtótájékoztatójukon.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere azt mondta, az irodalmi napokkal zárul az év "irodalmi kalendáriuma", amely tavasszal a költészeti fesztivállal kezdődött, majd az ünnepi könyvhéttel és a Térey könyvünneppel folytatódott.

Az irodalmi napokat a magyar irodalom kultikus rendezvényének nevezte, amely évtizedeken át a kulturális élet, az irodalom és a közélet szereplőinek találkozó helye, vitafóruma volt, és jelentősége ma is túlmutat a város határain.

Ugyanakkor a helyi irodalom fóruma is: az idén megemlékeznek a közelmúlt irodalmának három fontos debreceni alakjáról, Várkonyi Anikóról, Tar Sándorról és Tóth-Máthé Miklósról - jelezte Puskás István, megjegyezve, hogy a nemzetközi kapcsolatok erősítése jegyében pedig Jeroen Olyslaegers belga író lesz a rendezvény vendége.

Szirák Péter, a rendezvény kurátora hozzátette: az idei rendezvény fő témája a lektűr, vagyis az úgynevezett "olvasmányos" irodalom helyzete, szerepe, mibenlétének kérdése.

Egyebek mellett olyan kérdésekre keresik a választ, vajon megfelelő meghatározás-e a lektűrre, hogy színvonalasan elégíti ki a szélesebb olvasóközönség elvárásait, avagy miképpen lehet elkülöníteni ezeket az olvasmányokat egyfelől a ponyvától, másfelől a minőségi irodalomtól, vagy igaz-e az, hogy a "magas irodalom" lektűrösödik - sorolta a szakember.

Szirák Péter jelezte: 2010 óta törekvésük, hogy erősítsék az irodalmi napok közművelődési funkcióját, és fesztivál jellegűvé tegyék a találkozót. Ennek jegyében az idén is filmvetítések, képzőművészeti tárlat, könyvbemutató és pódiumbeszélgetések színesítik a programot.

Hozzátette: az irodalmi napok keretében veheti át az Alföld-díjat a folyóiratban publikáló három kiváló szerző, Ladik Katalin költő, performer, Ureczky Eszter irodalomtörténész és Mezei Gábor költő, szerkesztő, irodalomtörténész. 1978 és 2021 között eddig 44 alkalommal adták át a díjat, amelynek során 126 alkotó 133 Alföld-díjat vehetett át - közölte Szirák Péter.

 

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Zsidó kulturális napok Nagyváradon – a debreceni Tordai Zoltán is fellép
Sep 01, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Aug 19, 2026
Új évad, új történetek a nagyváradi színházban – Debrecenből is érdemes bérletet váltani
Aug 19, 2026