Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Július 22. és 26. között ismét Debrecenre figyel a régió: a Campus Fesztivál idén is a Nagyerdőn várja a látogatókat nemzetközi sztárfellépőkkel, a hazai zenei élet legismertebb előadóival, valamint számos kulturális és családi programmal. A fesztivál a nagyváradi közönség számára is könnyen elérhető, hiszen alig egyórás autóútra található a határtól.
Világsztárok és a magyar zenei élet legjobbjai
Az idei Campus egyik legnagyobb szenzációja, hogy először lép fel Debrecenben a holland világsztár DJ, Armin van Buuren, aki a világ legjelentősebb elektronikus zenei fesztiváljainak állandó fellépője. Szintén visszatér a közönségkedvenc Scooter, de a jelenlegi hivatalos program szerint fellép Azahriah, Tankcsapda, Majka, a 35 éves Quimby, a Halott Pénz, valamint többek között Beton.Hofi, Pogány Induló, ValMar és OG FLuor is.
A Campus nem csak koncertekről szól
A fesztivál idén is nagy hangsúlyt fektet a kulturális programokra. A Csokonai Nemzeti Színház saját sátorral költözik ki a Campusra, ahol workshopok, zenés estek, irodalomterápiás foglalkozások, táncprogramok és interaktív színházi játékok várják az érdeklődőket.
Újdonság a Campus Csevegő, ahol ismert podcastok élő felvételei, beszélgetések és rádióműsorok színesítik a programot. Emellett jóga, pilates, kreatív foglalkozások, gyermekprogramok és tudományos bemutatók is helyet kapnak a fesztivál kínálatában.
Családbarát és biztonságos fesztivál
A Campus immár nemcsak a fiatalokat célozza meg. A 2024-ben bevezetett gyermekmegőrző idén is működik, így a kisgyermekes szülők is nyugodtabban kapcsolódhatnak ki.
A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra is: a fesztivál teljes ideje alatt 24 órás orvosi és mentőügyelet működik, a Közbelépő Bázison pedig pszichológiai és mentálhigiénés segítség, valamint nyugodt pihenőhely várja azokat, akiknek erre szükségük van.
Hasznos tudnivalók a nagyváradi látogatóknak
A Campus Fesztivál helyszíne Debrecen Nagyerdő városrészében található.
Az idei fesztiválon a napijegyek jelenlegi ára 25 990 forint, a hétvégi jegy 47 990 forint, míg az ötnapos fesztiválbérlet 64 990 forintba kerül, VIP napijegy 38.990 forint. A belépők online is megvásárolhatók.
Érdemes tudni azt is, hogy:
- a napijegy másnap délelőtt 11 óráig érvényes,
- idén valamennyi karszalaghoz egyedi QR-kód tartozik, a jegytulajdonos nevével és fényképével, amit beléptetésnél és a fesztivál területén is folyamatosan ellenőríznek! A beléptetés során mindenkinek, aki belép a fesztivál területére át kell esnie az úgynevezett ID Check rendszeren. Ez azt jelenti, hogy minden résztvevő személyi igazolványát hozzárendelik a karszalagjához. Ezért legyen nálad mindenképp az érvényes személyi igazolványod vagy útleveled.
- a 10 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes, 14 éves korig azonban csak nagykorú kísérővel látogathatják a rendezvényt.
- a fesztiválon készpénzmentes fizetési rendszer működik, de mivel Magyarország alaptörvényének 15. módosítása szerint mindenkinek joga van a készpénzzel történő fizetéshez, így a készpénzzel érkező vendégeknek biztosítják a fesztivál területén megtalálható UNIPASS feltöltőpontokon a készpénz helyettesítő UNIPASS kártya kiváltását, mellyel a fesztivál területén belül elérhető szolgáltatásokért fizetni tudnak.
- ha keresel valamit, bármilyen kérdésed vagy panaszod van, a főbejárat után található Fesztivál Infópont munkatársai szívesen segítenek.
A közlekedés megkönnyítése érdekében a DKV a fesztivál idején sűríti az 1-es villamos közlekedését, a MÁV pedig éjszakai vonat- és buszcsatlakozásokkal segíti a hazautazást. Ez azoknak is kedvezhet, akik Debrecenből továbbutaznak vagy a városban szállnak meg.
Hajrá, Loki! Hajrá Campus Fesztivál!
Csütörtökön 18:00 órától nemzetközi labdarúgó mérkőzést játszik a DVSC a Nagyerdei Stadionban (a csapat ellenfele az örmény Pjunyik Jereván lesz), egyúttal a Campus Fesztivál is fut, valamennyi programhelyszínen!
A szurkolók belépése a stadionba a Pallagi út felől történik, egy zárt folyosón, emiatt 16:00-21:00 óra között a fesztivál ezen területe ideiglenesen lezárásra kerül.
Ha belépőt vásárolnál a mérkőzésre, személyesen 10-18 óra között a Nagyerdei körút-Pallagi út kereszteződésénél található konténernél tudsz, online pedig az alábbi linken: https://dvsc.hu/dvsc-pjunyik-jerevan-kaphatok-a-belepok/
A fesztiválozók is ellátogathatnak a meccsre, az A, B és C szektorokba mindössze 1.500 Ft-os kedvezményes áron válthatnak belépőjegyet.
A fesztivál VIP vendégei a karszalagukkal a mérkőzésre is belépésre jogosultak.
Mindazon fesztiválozók, akinek van érvényes jegye a DVSC mérkőzésére, azok a fesztivál területéről is beléphetnek majd a stadionba.
Fotó: Campus Fesztivál Official