2026. július 23.

Húszezer ember Magyarország legnagyobb arénashowján - teltházas volt az idei Karnevál éj

Húszezer ember Magyarország legnagyobb arénashowján - teltházas volt az idei Karnevál éj

A jó hangulatot először a Debreceni Majorette Együttes műsora és a Honeybeast minikoncertje alapozta meg. Az ünnepélyes megnyitón Papp László Debrecen polgármestere elmondta: nagyon büszke Debrecenre, mert nincs még ilyen város a Kárpát-medencében, ahol ilyen méltó módon és ilyen sokan egyszerre ünnepelnék augusztus 20-át. Külön megköszönte annak a sok ezer embernek az áldozatos munkáját, akik hónapok óta készültek a virágkarneváli programsorozatra, amely Debrecen legfontosabb és legnagyobb ünnepe. 

Ezt követően Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az országnak fejet kell hajtani Debrecen előtt, mert a virágkarnevált olyan ünneppé tette, amely sok embert szólít meg, úgy közben példát mutat a hagyományok ápolásában, az értékek megfogalmazásában.

A nézők augusztus 20-án 10 órától 18 óráig a virágkocsikon található sorszám beküldésével voksolhattak a legszebb virágkocsinak járó fődíjról. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású serlegét idén a "Krones megérkezett Debrecenbe" elnevezésű Krones virágkocsija kapta meg a közönségszavazatok alapján. A virágkompozíció szobrásza Abai-Nagy István, a virágdizájnt Lovas Marianna és Sápi Beáta. Statikus Bodó Imre, a kivitelező Gulyás Tamás volt.

A Krones csoport idén kezdte meg új, debreceni üzemének felépítését. A vállalat Európában - Németországon kívül - először Debrecenben létesít gyártócsarnokot. A cégcsoport a folyamat-, töltés- és csomagolástechnológia területén, ital és folyékony élelmiszeripari termékeket előállító üzemeknek tervez, fejleszt és állít elő a teljes termelési értékláncot lefedő gépeket és teljes gépsorokat; az egyedi gyártógépektől kezdve az információs technológiai megoldásokon és gyártervezésen át a logisztikai rendszerekig. Nemzetközi nagyvállalatként a Krones támogatja a munkavállalói sokszínűséget, a magas szintű szakmai tudás fenntartása és folyamatos bővítése érdekében. Debrecen folyamatos fejlődése egyre inkább európai nagyvárossá emeli a cívisvárost, melyben az idetelepülő új cégek fontos szerepet játszanak. A kompozíció a pezsgő és virágzó nemzetközi együttműködést és a különböző karrierutak sokszínűségét ábrázolja. 

Született egy különdíj is, ahol a Debreceni Virágkarnevál díszvendégei, akik hagyományosan a zsűri feladatát is ellátják a virágkompozíció kreatív és technikailag frappáns megvalósítását díjazta. A Herendi plakettet a "Motiváló emberek - inspiráló kultúra" a Continental virágkocsija kapta. A szobrász: Balogh László, virágdizájn: Lovas Marianna és Sápi Beáta, statikus: Bodó Imre, kivitelező: Gulyás Tamás volt.

A zsűri idén a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, félmillió forint értékű porcelánserlegét, vagyis a legjobb magyar művészeti csoportnak járó díjat  a Debreceni Népi Együttesnek ítélte oda.

A közismert művészekből, közéleti személyiségekből álló grémium a legjobb külföldi művészeti csoportnak is kiosztott egy külön díjat. Az értékes Herendi plakettet a "Párizsi Utcakabaré" francia társulat kapta.

A díjátadáson részt vett dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója is.

A köszöntők és az ünnepélyes eredményhirdetés után 2000 külföldi és hazai táncos kíséretében a legnagyobb hazai sztárok léptek fel a játéktéren. Közreműködött például Alexander Rybak fehérorosz származású norvég hegedűművész-énekes, aki 2009-ben Moszkvában minden idők legmagasabb pontszámával nyerte meg az Eurovíziós Dalversenyt.

Fellépett az AWS, a Ceasefire X, Dánielfy Gergő, Freddie, a Ham Ko Ham, Honeybeast, Horváth Tamás, Kállay-Saunders András, Odett, a ParnoGraszt, a Sativus, Süle Zsolt, Szakcsi Lakatos Róbert/Kökény Attila/Szőke Nikoletta és a yesyes.

Az esti látványos program megálmodói Gyöngyösi Szabolcs kreatív rendező, Jóna Szabolcs koreográfus, Dér István produkciós vezető, Dózsa Péter zenei vezető illetve a Debreceni Virágkarnevál munkatársai voltak.

Fotók: C.Kiss Ilona

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026