2026. július 23.

Jégkorong Erste Liga: a DEAC is csatlakozna

Jégkorong Erste Liga: a DEAC is csatlakozna

Az Erste Liga 2018-19-es szezonjától kezdődően három új csapat kíván részt venni a bajnokság küzdelmeiben: a Debrecen (DEAC), a Vasas, és a Gyergyószentmiklós képviselői prezentálták csatlakozási kérelmüket.

A létszám bővítéssel kapcsolatos ülésen elsőként Szuper Levente prezentálta a Vasas SC elképzeléseit, a magas minőségű szakmai munka és a stabil utánpótlás adott, akárcsak a megfelelő infrastruktúra. Kiemelte, hogy a csapat egyik legfőbb célja minél nagyobb létszámú közönség bevonása lesz. A csapat magját a kiöregedő utánpótlás korosztály alkotná. Több komoly partnerrel is kapcsolatban áll a klub, ami a pénzügyi fedezetet biztosítaná.

Fodor András, a DEAC jégkorong szakosztályának vezetője ismertette a debreceni pályázatot. A közösségteremtésre és komoly hagyományokkal rendelkező egyetemi sportéletre alapoz a pályázat. Céljuk, hogy a versenysport mellett az egyetemi oktatásban is részt tudjanak venni a játékosok, ehhez a város és az egyetem nyújtja a szükséges támogatást. Az utánpótlás korosztály is jó erőkből áll, lesz lehetősége a felnőttek között is bizonyítania a fiataloknak.

A Gyergyó HK képviseletében Barti Tihamér prezentálta a csapata pályázatát. Az idén 70 éves egyesület a kerek évfordulón visszatérne a magyar bázisú bajnokságba. A helyi közösség életében nagyon fontos a jégkorong, teltházas mérkőzéssel számolnak. Komoly létszámú gyermek játszik az utánpótlásban, nekik is jelentős motiváció lenne a felnőtt csapat léte. A csapat indulásának anyagi fedezetét helyi származású vállalkozók biztosítanák.

A jelentkező klubok távollétében a liga aktuális tagjai tanácskoztak a pályázatokról. Az elhangzott vélemények alapján a liga vezetése egyeztet a pályázókkal a csapatok által kért garanciákról. Az egyeztetéseket követően a liga vezetése állít össze egy előterjesztést, melyet továbbít az MJSZ szakmai bizottságának. A szakmai bizottság döntését követően a csatlakozások befogadásáról a végleges döntést az MJSZ elnöksége mondja majd ki.

Az elmúlt szezonban kilenc klub indult az Erste Ligában: a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék mellett az ASC Corona Brasov, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros és az Újpest.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026