2026. szeptember 06.

Klassz Pont ? saját jegyirodát nyitott a Kodály Filharmónia Debrecen

Klassz Pont ? saját jegyirodát nyitott a Kodály Filharmónia Debrecen

Augusztus 11-től a Halköz Üzletház oldalsó utcafrontján található jegypontban várják a klasszikus zene iránt rajongókat. A jegyek- és bérletek megvásárlása mellett a helyet közösségi térnek is szánják.

Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen ügyvezetője, Debrecen város főzeneigazgatója a megnyitón elmondta: régi terv volt, hogy legyen egy saját jegypénztár, ahol nemcsak koncertjegyeket lehet vásárolni, de beszélgetni is lehet a hangversenyekről. A Klassz Ponttól azt várják, hogy az egyébként is jó közönségkapcsolatokat még magasabb szintre emeli. Ehhez egy kiváló adottságokkal rendelkező üzlethelyiséget találtak: a Simonffy és Széchenyi utca közötti átjáróban elhelyezkedő, utcára nyíló hely mindkét együttes ? a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus ? székhelyétől egyaránt 2 perces távolságra van. A zenekar és a kórus próbatermeibe, irodáiba a közönségnek értelemszerűen nem lehet belépni, itt azonban létrejöhetnek majd nagyon jó találkozások. Hozzátette: bíznak abban is, hogy a jegyiroda kirakata által elérnek újabb közönségrétegeket is, a belvárosi járókelők figyelme jobban ráirányulhat a Debrecenben folyó klasszikus zenei életre.

Puskás István, Debrecen város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy mind a művészeknek, mind a közösség életének egyaránt fontos, hogy minél több lehetőség álljon rendelkezésre a kapcsolatépítésre és a kapcsolattartásra. ?A most megnyíló Kodály Klassz Pont, remélem, közösségi tér is lesz, a zeneszerető publikum és előadóművészeti intézményünk igazi, igazán klassz találkozási pontja.? ? tette hozzá.

Somogyi-Tóth Dániel az iroda nyitva tartásáról elmondta, hogy a Klassz Pont hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között várja a jegyekért, bérletekért érkezőket, és megköszönte a jegyiroda belső terének tervezője ? Pántya Ágnes lakberendező ? munkáját. Továbbá, invitálta a jelen lévőket az együttesek következő alkalmaira: az augusztus 13-án a Kossuth téren megrendezésre kerülő Kodály Zoltán tiszteletére adott hangversenyre (?Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy? ? 140 éve Kodállyal) és az egész estés programsort kínáló hétfői (augusztus 15.) Klasszikusok Éjszakájára.

A programokról a közönség bővebb információt a www.kodalyfilharmonia.hu oldalon talál.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Debrecenben kezdődik a bábszínházi évad – Nagyváradról is érdemes elhozni a gyerekeket az Idesüss a Figurásra!
Aug 19, 2026
Női sorsok, családi konfliktusok – Megkezdődtek a Bernarda Alba háza próbái a Csokonai Fórumban
Aug 14, 2026