2026. november 06.

Már nyomdában a Nagyvárad históriája

Már nyomdában a Nagyvárad históriája
 
A főleg ismeretterjesztő jellegű könyv alcíme: Nagyvárad történetének mérföldkövei, s a kezdetektől napjainkig mutatja be röviden, összegző jelleggel, a város közel ezeréves történetének legfőbb mozzanatait, eseményeit. „A kötet azt a hiányt igyekszik pótolni, amely a hasonló jellegű kiadványokban tapasztalható, főleg Nagyvárad esetében, és betekintést nyújt abba a sok évszázados küzdelembe, amely által a helyi közösség biztosította megmaradását. Nagyvárad történetének számos tanulsága van, de fontos, hogy a tisztes múlt mellett, szilárd jelene és sokat ígérő jövője is legyen, ebben bízva állítottam össze e rövid összefoglalót. A kötetet mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik városunk története iránt”  – ezekkel a szavakkal ajánlja a könyvet figyelmünkbe a Debrecenben is ismert történész, dr. Felisz János.
 
Dr. Fleisz János, nagyváradi történész, egyetemi magántanár, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) partiumi alelnöke a Partium Ház meghívásának eleget téve több kötetét is bemutatta már Debrecenben, de történelmi témájú vetítettképes előadásaira is sokan eljönnek. 
 
Bízunk benne, hogy ha az új kötet kikerül a nyomdából, a szerző elhozza majd Debrecenbe is.
 
 
Kiemelt Kép: dr. Fleisz János történész és  Dr. Lakner Lajos irodalomtörténész, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese a Partium Ház könyvbemutatóján. Fotó: Archív
http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Repülőgéppel szökött a kommunista Romániából – Moka Béla története a nagyváradi színpadon
Nov 05, 2026
Novák Eszter rendezésében érkezik a Csókos asszony a Csokonai Színházba
Oct 16, 2026
Az aradi vértanúkra emlékezett Debrecen és Nagyvárad
Oct 07, 2026
„Ezer szállal kötődöm Nagyváradhoz” – Vetési Tamás új könyvét mutatja be a Partium Házban
Oct 05, 2026
Nagyváradon is a rövidfilmek és a digitális médiahasználat aktuális kérdései kerülnek a középpontba a Filmtettfeszten
Sep 24, 2026
Megújult a nagyváradi magyar katolikus közösség két fontos temploma
Sep 21, 2026