2026. július 23.

Megkezdi debreceni üzemének építését a német Deufol

Megkezdi debreceni üzemének építését a német Deufol

Megkezdi debreceni csomagoló és logisztikai üzemének építését a német Deufol cég, az előrehaladott előkészítő munka után októberben helyezik el az alapkövét a déli ipari övezetben felépülő gyárnak - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója szeptember 10-én.

Jürgen Hillen azt mondta, a hétmilliárd forintos beruházással épülő üzemben 120 új munkahelyet létesítenek, és Európa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzeme egyben a Deufol délkelet-európai regionális központja is lesz.

Papp László, Debrecen polgármestere az MTI érdeklődésére közölte: a magyar kormány 1,4 milliárd, a város önkormányzata további 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz. A polgármester a tájékoztatón elmondta azt is, hogy 2015 és 2019 között 6200 új munkahely jött létre Debrecenben, jelentős részben német vállalatok befektetésének eredményeként.

- Mindez átalakította a helyi gazdaságot és munkaerőpiacot: 2014-től 2018-ig 17 százalékkal nőtt a debreceni cégek munkavállalóinak létszáma, miközben az országos átlag 9 százalék - részletezte Papp László. Megemlítette, hogy a hozzáadott érték növekedése 81 százalékos volt ebben az időszakban, szemben a 29 százalékos országos átlaggal.

A csomagolástechnikában és a logisztikában élenjáró Deufol megjelenésével új dimenzióba lép a helyi gazdaság - mondta a polgármester reményét fejezve ki, hogy a térség kis- és közepes vállalkozásai beszállítóként kapcsolódhatnak majd a termelési lánchoz. Megjegyezte, hogy Debrecen fontos feladatának tekinti a tartós, stabil és folyamatos szakember utánpótlás biztosítását.

Jürgen Hillen a kiemelkedő helyi befektetési környezettel és a szakképzett munkaerő jelenlétével indokolta, miért döntöttek több külföldi helyszín közül a debreceni beruházás mellett, amely a cégük 191. üzeme lesz. Elmondta azt is, hogy terveik szerint Debrecenben oktatási programot dolgoznak ki fiataloknak, amiről később hoznak nyilvánosságra részleteket. A Deufol 12 országban 90 telephelyen 2300 dolgozót foglalkoztat, és tavaly 265 millió euró forgalmat ért el - közölte az ügyvezető igazgató.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Nagyváradról érkezik a DVSE új centere
Jul 17, 2026
Nyári sétálóutcává alakul Debrecen belvárosának egy része – programokkal és teraszokkal várják a látogatókat
Jul 15, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026