2026. július 23.

Nemzetközi Vöröspanda Nap a Debreceni Állatkertben

Nemzetközi Vöröspanda Nap a Debreceni Állatkertben

Idén szeptember 21-én, szombaton tizedik alkalommal kerül sor a Nemzetközi Vöröspanda Világnapra, melyet minden év szeptember harmadik szombatján rendeznek meg. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet e veszélyeztetett ázsiai fajra, valamint védelmének fontosságára.

A himalájai mérsékelt övi erdőkben őshonos vöröspanda ? más elnevezésein kispanda, vagy vörös macskamedve ? életterének drasztikus zsugorodása, valamint az illegális állatkereskedelem miatt Veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajok vörös listáján.

A Debreceni Állatkertbe látogatók szeptember 21-én kifejezetten a vörös macskamedvékről szóló szakvezetéssel egybekötött látványetetésen vehetnek részt 11 órától. Az érdeklődők megismerkedhetnek a kispandák kedvenc eledelével, a különböző bambuszfajokkal, a gyermekek 13 órától 15 óráig tematikus foglalkozáson fedezhetik fel e kivételes állatok világát. Azok a gyerekek, akik macskamedve arcfestéssel, jelmezben vagy álarcban érkeznek az állatkertbe 50% kedvezményt kapnak a jegyárból. A belépőkből az Állatkert kispanda tenyészprogramját - egy hím kispanda érkezését - támogathatják az érdeklődők.

A programokon való részvétel ingyenes!

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Campus Fesztivál Debrecenben: ezt érdemes tudniuk a nagyváradi látogatóknak
Jul 22, 2026
Partiumi és erdélyi útiképek – Debrecenben és Nagyváradon is bemutatná új kötetét Rozványi Dávid
Jul 19, 2026
Újra látogatható a nagyváradi városháza tornya – közel 50 méter magasból tárul fel a történelmi belváros
Jul 17, 2026
Programok a szomszédban: Debrecenből is megéri átruccanni a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztiválra
Jul 01, 2026
Nagyváradi Középkori Fesztivál: a szomszédból is érkeznek zenekarok
Jun 23, 2026
Már nyomdában a Nagyvárad históriája
Jun 19, 2026