2026. szeptember 06.

Szijjártó: a BMW debreceni beruházása a korábban bejelentettnél is többről fog szólni

Szijjártó: a BMW debreceni beruházása a korábban bejelentettnél is többről fog szólni

Újabb bejelentés várható jövő héten a BMW debreceni beruházásával kapcsolatban, amely ezáltal még többről fog szólni, mint amit eredetileg terveztek - tájékoztatott a miniszter közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a BMW beruházása a magyar gazdaság sikertörténete lesz, a német autóipari vállalat olyan gyárat épít Magyarországon, amelynek működése során teljes mértékben a környezetvédelmet és a versenyképességet ötvözik.

"Ez a gyár olyan lesz, ahogyan az elkövetezendő évtizedek ipara fog kinézni. Magyarország, Debrecen a BMW-vel közösen olyat fog mutatni a világnak, amely csak a következő évtizedekben válik általánossá a világgazdaságban" - emelte ki.

Majd hozzátette: Debrecenben nem pusztán Európa, hanem az egész világ egyik legmodernebb gyárát hozzák létre, ahol a BMW az első teljes elektromos platformját fogja építeni.

A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt az európai gazdaság a súlyos recesszió irányába rohan, hazánknak pedig nem lehet más a célja, mint hogy ebből kimaradjon.

Aláhúzta: ez nem egyszerű feladat, de lehetséges, és világos recept van rá, méghozzá az, hogy fenn kell tartani a Magyarországra érkező beruházások növekedésének ütemét, amiben a bajor vállalatoknak is nagy szerepük van.

"A beruházásokból lesz ugyanis a munkahely, a munkából lesz termelés, a termelésből pedig gazdasági növekedés. És ha marad a gazdasági növekedés, akkor ki tudunk maradni a recesszióból, és nem kell számolnunk olyan negatív gazdasági következményekkel, mint amelyeket sajnos Európában már a világjárvány következtében láttunk" - fogalmazott.

Szijjártó Péter többek között Florian Herrmann bajor kancelláriaminiszterrel, Melanie Huml európai és nemzetközi ügyekért felelős miniszterrel, valamint több nagyvállalat, a BMW AG, a Knorr-Bremse és a Schaeffler AG vezetőivel találkozott Münchenben.

"Oliver Zipse volt a BMW termelésért felelős igazgatósági tagja, amikor éveken keresztül a debreceni beruházásról tárgyaltunk. Kemény vetélytársaink is voltak, hosszasan tárgyaltunk, semmi sem szivárgott ki és végül nyertünk. Oliver most már a BMW nagyfőnöke, Magyarország és a debreceni beruházás igaz barátja. Mindig korrekt volt velünk, elkötelezettsége a jó együttműködés mellett vitathatatlan. Ma áttekintettük a debreceni beruházás állását és az európai autóipar fejlődési irányait." ? írta Szíjjártó Péter közösségi oldalán.

Kiemelt kép: https://www.facebook.com/szijjarto.peter.official

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Életre keltés, megőrzés, újragondolás – Debrecenben és Nagyváradon is várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai
Sep 05, 2026
Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Aug 29, 2026
Nagyváradon át érkezett vissza Debrecenbe a LEGO®-ból épített Ecce Homo
Aug 25, 2026
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Debrecenben kezdődik a bábszínházi évad – Nagyváradról is érdemes elhozni a gyerekeket az Idesüss a Figurásra!
Aug 19, 2026
Női sorsok, családi konfliktusok – Megkezdődtek a Bernarda Alba háza próbái a Csokonai Fórumban
Aug 14, 2026