Új látnivalóval bővült a nagyváradi Vár – megújult a Királyfia-bástya
Újabb látványossággal gazdagodott Nagyvárad történelmi vára: befejeződött a Királyfia-bástya felújítása, amely szeptember 1-jétől már a nagyközönség számára is látogatható. Az 1569–1570 között, János Zsigmond fejedelem idején épült bástyát az olasz Giulio Cesare Baldigara tervezte. A most lezárult rekonstrukció során a szakemberek a bástya járófelületét az eredeti szintig tárták fel, miközben jelentős régészeti leletek is előkerültek.
A munkálatok során több mint 10 500 köbméter földet távolítottak el. Feltárták többek között a kazamatákat és azok boltíves folyosóit, az erődfalakat, valamint a középkori püspöki palota egyes falmaradványait. Több száz faragott építészeti elem mellett két értékes gótikus szobor is napvilágra került.
A felújított területen sétányokat, lépcsőket és zöldfelületeket alakítottak ki, valamint egy mintegy 1500 négyzetméteres többfunkciós teret is létrehoztak, amely kulturális és oktatási programoknak, illetve rendezvényeknek adhat otthont. A bástya így nemcsak történelmi emlékként, hanem új turisztikai és kulturális helyszínként is bekapcsolódik Nagyvárad kínálatába.
A Királyfia-bástya megnyitásával tovább bővült a nagyváradi vár látogatható része, amely az elmúlt évtizedekben jelentős átalakuláson ment keresztül. Még 2010 tavaszán kezdődött el az ötágúcsillag-alakú erődítménynek, Európa egyetlen későközépkori ötbástyás várának teljes helyreállítása. Az önkormányzat a következő időszakban az Aranybástya, a Vörösbástya és további falrészek helyreállítását is tervezi.