Tizenhat új bemutató a Csokonai Színházban – Novák Eszter is rendez Debrecenben
Tizenhat új bemutató és 15 műsoron maradó előadás várja a közönséget a debreceni Csokonai Nemzeti Színház új, immár 161. évadában – jelentette be a teátrum igazgatója a 2026/27-es évadnyitó társulati ülésen.
Vadász Dániel kiemelte: a prózai színháztól az operán, operetten és musicalen át a kortárs táncig és az ifjúsági produkciókig rendkívül széles műfaji kínálat jellemzi az új szezont. A színház MTI-hez eljuttatott közleményében jelezték: az első bemutató ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében az Izzik a galagonya lesz, ezt Keresztes Attila rendezésében Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámája követi. Az évadban többek között a III. Richárd, a Holt költők társasága, a Kurázsi mama és gyermekei, a Traviata, az Anyegin, a West Side Story és a Csókos asszony is színpadra kerül.
Utóbbit Novák Eszter, Jászai Mari-díjas rendező, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője viszi színpadra.
Az évadnyitón bemutatkozott Ilja Bocsarnikovsz főrendező is, aki meghatározó alkotója lesz az új évadnak: a III. Richárd, a Holt költők társasága és Barta Lajos Szerelem című drámáját is ő rendezi. Bocskor-Salló Lóránt igazgatóhelyettes a társulat előtt álló feladatokról és az új évad szakmai kihívásairól beszélt - írták. A közlemény szerint Jelentős változások történnek a tánctagozatnál: a Gradient Kortárs Balett Debrecen vezetését Nagy Nikolett vette át, aki elmondta: a társulat több országból érkező táncosokkal újul meg, az évadban pedig két új produkcióval, a Hollywood és a Trója című előadással találkozhat a közönség. A prózai tagozathoz Mechle Christian és Kardffy Aisha csatlakozik, míg az operatagozatot Bartal László, Kozma Dávid és Kovács Barna erősíti. A tánctagozat megújulásával együtt így mindhárom művészeti területen új alkotói energiákkal indulhat a szezon - emelte ki az igazgató. Az évadnyitón Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere arról beszélt, hogy a színház szerepe különösen felértékelődik a jelenlegi, forrongó és bizonytalanságokkal teli világban. Mint fogalmazott, fontos, hogy a színház egyszerre lehessen menedék és iránytű. Vadász Dániel elmondta, hogy a Csokonai Nemzeti Színház erős alapokról kezdi új évadát: az elmúlt szezonban 629 színházi eseményt rendezett, 381 előadással és összesen 101 352 nézővel. A 2026/27-es évad célja, hogy a színház továbbra is Debrecen meghatározó művészeti és közösségi központja legyen – olyan hely, amely őrzi a klasszikus értékeket, nyit az új színházi formák felé, és valóban menedéket, találkozási pontot és iránytűt kínál közönségének.
A CSOKONAI NEMZETI SZÍNHÁZ 2026/27-ES ÉVADÁNAK BEMUTATÓI
1. „Izzik a galagonya” (ifjúsági komédia)
Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila
Bemutató tervezett időpontja: 2026. szeptember 11.
Játszóhely: Csokonai Teátrum
2. Federico García Lorca: Bernarda Alba háza (dráma)
Rendező: Keresztes Attila
Bemutató tervezett időpontja: 2026. szeptember 18.
Játszóhely: Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
3. Zerkovitz Béla: Csókos asszony (operett)
Rendező: Novák Eszter
Bemutató tervezett időpontja: 2026. október 16.
Játszóhely: Csokonai Teátrum
4. Leonard Bernstein: West Side Story (musical)
Rendező: Juronics Tamás
Bemutató tervezett időpontja: 2026. október 30.
Játszóhely: Csokonai Teátrum
5. William Shakespeare: III. Richárd (tragédia)
Rendező: Ilja Bocsarnikovsz
Bemutató tervezett időpontja: 2026. november 27.
Játszóhely: Csokonai Teátrum
6. Giuseppe Verdi: Traviata (opera) – koprodukciós partner: Győri Nemzeti Színház
Rendező: Bakos-Kiss Gábor
Bemutató tervezett időpontja: 2026. december 18.
Játszóhely: Csokonai Teátrum
7. Hollywood (táncelőadás)
Rendező: Nagy Nikolett
Bemutató tervezett időpontja: 2027. január 15.
Játszóhely: Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
8. Ken Ludwig: A hőstenor (bohózat)
Rendező: Zakariás Zalán
Bemutató tervezett időpontja: 2027. január 29.
Játszóhely: Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
9. Pjotr Iljics Csajkovszkij: Anyegin (opera)
Rendező: Fejes Szabolcs
Bemutató tervezett időpontja: 2027. március 5.
Játszóhely: Csokonai Teátrum
10. Barta Lajos: Szerelem (dráma)
Rendező: Ilja Bocsarnikovsz
Bemutató tervezett időpontja: 2027. március 26.
Játszóhely: Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
11. Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (dráma)
Rendező: Tompa Gábor
Bemutató tervezett időpontja: 2027. április 9.
Játszóhely: Csokonai Teátrum
12. Trója (táncelőadás)
Rendező: egyeztetés alatt
Bemutató tervezett időpontja: 2027. április 17.
Játszóhely: Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
13. Rachel Portman – Nicholas Wright: A kis herceg (opera)
Rendező: Szabó Máté
Bemutató tervezett időpontja: 2027. május 7.
Játszóhely: Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
14. Térey János: Jeremiás avagy Isten hidege (misztérium nyolc képben)
Rendező: Kukovecz Ákos
Bemutató tervezett időpontja: 2027. május 8.
Játszóhely: Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
15. Romankovics Eda: Káin és Ábel ringbe száll (színházi nevelési előadás)
Rendező: Madák Zsuzsanna
Új tantermi bemutató
16. Giuseppe Verdi: Aida (opera) – koprodukciós partnerek: Croatian National Theatre (Zagreb), Teatro Massimo (Palermo)
Rendező: Mario Pontiggia
Nyári bemutató tervezett időpontja: 2027. július
Játszóhely: Nagyerdei Szabadtéri Színpad
MŰSORON MARADÓ ELŐADÁSOK
Csokonai Teátrum
Molnár Ferenc: Az üvegcipő
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap
Jókai Mór: A debreceni lunátikus
Kacsóh Pongrác: János vitéz
Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Giacomo Puccini: Pillangókisasszony
Csokonai Fórum, Latinovits Zoltán Terem
Arany János: Toldi
Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Michael Frayn: Függöny fel!
Egressy Zoltán: Portugál
Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem
Gilles Ségal: A Bábjátékos
LÉT(ra)
Arthur Miller: A salemi boszorkányok
Örkény István: Tóték
Csokonai Ifjúsági Program
OnLife
Sárkányszem
Kövek
Trigonometria
Detektív akadémia
Bence táskája
Théba
A Lázár Ervin Program előadásai
Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Szabó Magda – Egressy Zoltán – Kardos Tünde: Tündér Lala
ELŐADÁS- ÉS BÉRLETCSERÉK
A következő évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával és a nagyváradi Szigligeti Színházzal terveznek előadáscseréket. Ifjúsági bérletük keretében érkezik Lázár Ervin – Závada Péter – Szirtes Edina Mókus: Szegény Dzsoni és Árnika című zenés mesejátéka Novák Péter rendezésében.
Fotó: Puskás István kulturális területéért felelős alpolgármester, Bognár Anita tolmács, Ilja Bocsarnikovsz főrendező, Nagy Nikolett tánckarvezető, Bocskor-Salló Lóránt igazgatóhelyettes és Vadász Dániel színházigazgató (b-j) a Csokonai Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén Debrecenben 2026. augusztus 27-én. MTI/Balázs Attila