2026. szeptember 06.

Úrvacsora a Magyarok Kenyeréből

Úrvacsora a Magyarok Kenyeréből

Mint ismeretes, Nagyváradon második alkalommal került sor az augusztus 20-i ünnepségre, ennek részeként a Szent László téren a magyar történelmi egyházak képviselői megáldották, illetve megszentelték a Magyarok Kenyere program során összegyűlt búzából készült kenyereket, majd ezeket szét is osztották az ünneplők között.

Az esemény mintegy folytatásaként, augusztus utolsó hétvégéjén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi irodájában az egyházközségeknek szánt kenyereket is kiosztotta az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE).

A Partiumban sütött 30 darab, egyenként ötkilós kenyérből azok a Bihar megyei települések egyházközségei részesültek, mely települések búzaadományaikkal hozzájárultak a programhoz. A régióban összegyűjtött búzát az érmihályfalvi Gazsi-malom őrölte térítésmentesen, az úrvacsorához szánt kenyereket pedig a nagyszalontai Torpan-pékség sütötte meg.

A felajánlott kenyerek nagy része a református gyülekezetekben úrvacsoraként kerül kiosztásra, hogy ekképpen kerüljön vissza, ha csak jelképesen is, a gazdák adománya valamennyi adakozó közösséghez.

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
Ösztöndíj pályázatot hirdet az Érmelléki Gazdák Egyesülete a Debreceni Egyetem Váradra kihelyezett szakának hallgatói számára
Sep 20, 2018
Újra megnyílik az Érmellék Ízei és Termékei vásár Nagyváradon
May 08, 2018
Augusztus 20. – Virágok, zászlók, tánc és nemzetközi kavalkád Debrecenben
Aug 20, 2026
Nagyváradon ismerik a nyerő lottószámokat – a Partiumba került minden idők legnagyobb hatoslottó-nyereménye
Aug 15, 2026
Újra életre kel a régi debreceni Fürdőbál
Aug 11, 2026
Debrecen virágkocsijai idén is megérkeznek Nagyváradra
Aug 05, 2026