2026. április 26.
Utolsó útjára kísérték Popovits Pált

Családja, egykori csapattársai és tisztelői körében helyezték örök nyugalomra pénteken, a nagyváradi Rulikowski temetőben Popovits Pál futballistát, trénert, aki életének 72. évében, április 7-én hunyt el.

Popovits Pál az egyik leghíresebb nagyváradi védő, aki egykoron a nagyváradi Bihar FC-t és az UTA Aradot is erősítette. Annak az UTA Aradnak volt a játékosa, amelyik kétszer játszott döntetlent 1970 szeptemberében a friss BEK győztes Feyenoord csapatával. Emellett egyszer pályára lépett a román nemzeti válogatottban is 1972-ben, Peru ellen.

A legendás nagyváradi futballista 1948. július 21-én született, 16 évesen már a nagyváradi Cri?ul csapatában játszott. Öt év után igazolt át az UTA-hoz, ahol öt szezont játszott. 1974-1978 között hazatért Nagyváradra, ahol a Bihar FC-t erősítette. Pályafutását az Infratirea színeiben fejezte be. 290 mérkőzést játszott, ezeken összesen 20 gólt szerezve. Több alkalommal szerepelt az olimpiai csapatban. Karrierjét a Bihar FC-ben edzőként folytatta, sok éven át a kispadról irányítva a játékosokat.

Később a családjának szentelte minden idejét. A váradiak gyakran találkozhattak vele körösparti sétáinak alkalmával, a focirajongóknak örömmel mesélt régi anekdotákat. A helyi román sajtó beszámolója szerint, április 7-én, szokásos sétája közben lett rosszul, és a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét.

Fia, ifj. Popovits Pál is szép játékos karriert futott be, megjárta Magyarországot, Németországot és Egyiptomot, majd Pro Licenszes edző lett belőle, aki 2019-ig, 5 éven keresztül dolgozott a gyulai Grosics Gyula Labdarúgó Akadémián.

Unokáját, Popovits Patrickot 2020-ban igazolta le a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia.

[Best_Wordpress_Gallery id="595" gal_title="Popovits"]

Fotók: Csíki János

Kapcsolódó hírek a kategóriában
A gályarabok felszabadításáról emlékeztek meg Debrecenben
Feb 14, 2022
Elhunyt Mircea Bradu, a Nagyváradi Állami Színház egykori igazgatója
Jun 23, 2021
Elhunyt Dutka Géza, nemzetközi kosárlabda játékvezető
Apr 02, 2021
Elhunyt Kinda Péter, nagyváradi zeneművész
Mar 16, 2021
BÚCSÚ VENCSELLEI ISTVÁN, DEBRECENI FOTÓMŰVÉSZTŐL
Jan 25, 2021
Elhunyt Tomes János, egykori nagyváradi labdazsonglőr, a DVSC labdarúgócsapatának pályaedzője
Nov 12, 2020
Elhunyt Körner Anna súgó
Nov 06, 2020
110 éve játszotta első hivatalos mérkőzését a NAC - Emléktornát szerveztek az elődök tiszteletére
Jul 31, 2020
Koszorúzással emlékeztek a nemzeti gyásznapon Debrecenben
Nov 04, 2019
Elhunyt Tóth-Máthé Miklós író, színművész ? Történelmi drámáját 2000-ben mutatta be a Szigligeti Társulat
Oct 22, 2019
Emlékezés a nemzeti gyásznapon Nagyváradon
Oct 07, 2019
Az aradi vértanúkra emlékeztek Debrecenben - Az Erdélyi Magyar Néppárt is koszorúzott
Oct 06, 2019
Thurzó Sándor nagyváradi zenetörténész halálának 10 éves évfordulójára
Aug 27, 2019