Ajánló hírek

Ajánló
KÖZÖS - Roma Világnap a MODEM-ben KÖZÖS - Roma Világnap a MODEM-ben
A roma világnap alkalmából ezúttal április 8-án, hétfőn is kinyitja kapuit a MODEM, hogy megmutassa milyen kapcsolódási pontokat találhatunk a roma hagyományok és motívumok, illetve a kortárs képzőművészet között. A rendhagyó nyitott napra várnak mindenkit, aki kíváncsi a roma népi motívumokra, szívesen vesz részt művészeti foglalkozásokon, tanul cigány táncokat, kapcsolódik be a romani dizájn workshopba, járja végig a központ legújabb kiállítását tárlatvezetések keretében, vagy csak nézi meg az elmúlt évek magyar, e témához kapcsolódó kisfilmjeit a MODEM -ben.
⇢
Ajánló
Nagyváradon is megünneplik a gyerekkönyvek nemzetközi napját Nagyváradon is megünneplik a gyerekkönyvek nemzetközi napját
Meseolvasás, könyv cserebere, kézműves foglalkozások és könyvvásár, azaz igazi mesés nap várja a kicsiket és nagyokat április 6-án, a gyerekkönyvek ünnepén, Nagyváradon. Az Ovisuli Egyesület által immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő eseményen a gyerekek személyesen is találkozhatnak egy-egy könyv szerzőjével és alkotóival, így kerülve közelebb a mesék, versek, az olvasás szeretetéhez. 
⇢
Ajánló
Idén is mindenkit vár a húsvéti vásár Idén is mindenkit vár a húsvéti vásár
Nagyváradon, akárcsak az előző években, idén is úgy időzítették a húsvéti vásár időpontját, hogy az a katolikus, protestáns és ortodox keresztények számára is lehetőséget biztosítson az ünnepre való felkészülésre. Újdonság viszont, hogy az április 19 és 29. között megrendezésre kerülő eseménysorozat az eddig megszokott helyszínről, a Szent László térről átköltözik a várudvarba.
⇢
Ajánló
Ismét a minősített európai fesztiválok közé került a Campus Ismét a minősített európai fesztiválok közé került a Campus
Ismét beválasztotta a minősített európai fesztiválok közé a Europe for Festivals, Festivals for Europe európai fesztiválszövetség a debreceni Campust.
⇢
Ajánló
Gyűrűsfarkú makik születtek a Debreceni Állatkertben - Bennünket már meghódítottak Gyűrűsfarkú makik születtek a Debreceni Állatkertben - Bennünket már meghódítottak
Új jövevényekkel gazdagodott a Debreceni Állatkert gyűrűsfarkú maki állománya. A mindig vidám és játékos makisereg ma a sajtó képviselőit fogadta, és mindent megtett azért, hogy az újságírók is remekül szórakozzanak. (GALÉRIA)
⇢