A nap képe hírek

A nap képe
Köszönet az egészségügyi dolgozóknak Köszönet az egészségügyi dolgozóknak
Alvás helyett túlóra, család helyett hivatás. Köszönünk mindent! feliratú molinó a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház korlátján Debrecenben 2020. március 21-én. A molinót a debreceni szurkolói csoport, a Szívtiprók Ultras Debrecen 1994 (SZUD) tagjai helyezték ki, köszönetet mondva a koronavírus-járvány elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi dolgozóknak. MTI/Czeglédi Zsolt
A nap képe
Szükséglakások a Magyarországról Nagyváradra ingázó munkavállalóknak Szükséglakások a Magyarországról Nagyváradra ingázó munkavállalóknak
A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal 10 garzonlakást bocsátott azoknak a magyarországi lakcímmel rendelkező munkavállalóknak a rendelkezésére, akik a városban dolgoznak. A nagyváradi Moreni utca 2. szám alatt lévő felújított munkásszállás garzonlakásait a jelentkezés sorrendjén utalják ki, szimbolikus értékű, mindössze havi 111 lejes lakbér fejében.
A nap képe
A Tankcsapda zenekar online koncertje A Tankcsapda zenekar online koncertje
A Tankcsapda zenekar online közvetítésű koncertet ad a Debrecen Televízió stúdiójában 2020. március 20-án. A rockegyüttesnek meg kellett szakítania európai turnéját a koronavírus-járvány terjedése miatt, ezért online koncerttel próbálta meg részben kárpótolni a rajongókat. MTI/Czeglédi Zsolt
A nap képe
Virágba borultak a magnóliák Virágba borultak a magnóliák
A váradi magyarok minden tavasszal elzarándokolnak a püspöki palota kertjébe, hogy tiszteletüket tegyék a virágzó magnóliafák előtt. Ha ez a tavaszi szertartás a koronavírus-járvány miatt most el is marad, a liliomfák idén is azt hirdetik, hogy a természet újjáéled a hideg és pusztító tél után. Fotók: Varga Erzsébet Mandy
A nap képe
Katonai járőrök Debrecenben Katonai járőrök Debrecenben
Katonai járőrök a debreceni Kossuth téren 2020. március 20-án. A katonák utcai jelenlétének célja a közbiztonság és közrend fenntartásának támogatása, a lakosság bizalmának erősítése a koronavírus-járvány idején. MTI/Czeglédi Zsolt