A nap képe hírek

A nap képe
Megnyílt a debreceni adventi vásár Megnyílt a debreceni adventi vásár
A Kossuth téren és a Piac utcán idén is megnyitotta kapuit a Debreceni Adventi Vásár. November 23-án 16 órától a régmúltat idézve pásztorok, juhászok, gulyások, csikósok felvonulásával, kisbírók, vásári kikiáltók hívogatásával és a Kelet Brass Band koncertjével kezdetét vette az ünnepi forgatag.
A nap képe
Felállították a Kossuth téren Debrecen karácsonyfáját Felállították a Kossuth téren Debrecen karácsonyfáját
A város karácsonyfája 17 méter magas, így két méterrel meghaladja a tavalyi karácsonyfa méretét. Az ezüstfenyő Szabó Béla debreceni lakos felajánlása nyomán került a főtérre. A fenyő kiemelésében és felállításában a Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság munkatársai vettek részt.
A nap képe
Nem elviszik, felújítják Szigligeti Ede szobrát Nem elviszik, felújítják Szigligeti Ede szobrát
A hét elején, nagyváradi internetes közösségi csoportokban tűntek fel azok a frissen készült fényképek, amelyek a felújítás alatt álló Bémer téren, a Szigligeti Színház bejárata előtt álló Szigligeti Ede-szobrot ábrázolják, azt azt védő deszkaburkolat nélkül. Az online térben hamar elterjedt a rémhír, hogy ?valakik azért bontották le a védőcsomagolást, mert készülnek elvinni a szobrot, ezt bizonyítja az is, hogy a közelében álló Mária román királyné szobrán ott van a védődoboz, ahhoz nem nyúltak! ? Mint azt a denagy.hu munkatársa megtudta: erről szó sincs. Margó Ede 1912. december 15-én felavatott alkotását az RMDSZ szeretné felújíttatni.
A nap képe
Ismét vásárba hívták a váradiakat és a turistákat az érmelléki gazdák Ismét vásárba hívták a váradiakat és a turistákat az érmelléki gazdák
Ragyogó napsütésben nézelődhettek és tölthették fel kiváló kézműves, házi termékekkel éléskamráikat azok, akik a hétvégén kilátogattak az Érmellék ízei és termékei - Szent Márton-napi vásárba. (GALÉRIA)
A nap képe
Ma indult útjára Nagyváradon a 8-as villamos Ma indult útjára Nagyváradon a 8-as villamos
November 15-én, pénteken indul útjára először Nagyváradon a 8-as villamos. Az új járat - az Aradi út és a Vitéz utca (Decebal) kereszteződésében egy éve megépített összeköttetés használatával - átszállás nélkül teszi lehetővé a közlekedést a Rogériusz negyed és Őssi negyed között.