A nap képe hírek

A nap képe
Huszadik születésnapját ünnepli a Nagyváradi Evangélikus Óvoda Huszadik születésnapját ünnepli a Nagyváradi Evangélikus Óvoda
Hálaadó ünnepét tartotta ezen a hétvégén a húszéves evangélikus?lutheránus óvoda Nagyváradon. Szombaton, a Körös utcai templomban megtartott tanévnyitó istentiszteleten Adorjáni Dezső püspök hirdetett igét, az óvodában és a templomudvaron pedig ünnepi kavalkád fogadta mindazokat, akik az évek során az óvodát, a helyi evangélikus közösséget megismerték és megszerették.
A nap képe
Úton a világ 7. legmagasabb csúcsa felé - Varga Csaba már Pokharában van Úton a világ 7. legmagasabb csúcsa felé - Varga Csaba már Pokharában van
Varga Csaba hegymászó  szeptember 7-én indult el a Liszt Ferenc repülőtérről és a dohai átszállást követően egyenesen Katmandu felé vette az irányt.
A nap képe
Jól haladnak a folyóparti sétány kialakításának munkálatai Nagyváradon Jól haladnak a folyóparti sétány kialakításának munkálatai Nagyváradon
A Sebes-Körös bal partján, a Szent László híd és a Centenáriumi híd közötti szakaszon, elkezdődtek a sétány és a lépcsők burkolását, valamint a kovácsoltvas korlátok, virágállványok és kandeláberek felszerelését előkészítő munkálatok. A partszakaszt Vágó László 1910-es tervei alapján építik újjá.
A nap képe
Magyar bölcsődét avattak Nagyváradon Magyar bölcsődét avattak Nagyváradon
Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) udvarán pénteken felavatták a negyven férőhelyes Csillagocska bölcsődét. Az intézmény 120 millió forintos magyar költségvetési forrásból valósult meg a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében.
A nap képe
Nagyváradon is áthaladt a MÁV-START első, magyar nyelven is feliratozott vonata Nagyváradon is áthaladt a MÁV-START első, magyar nyelven is feliratozott vonata
A Brassóba közlekedő Hargita IC az első olyan vonat, amelynek iránytábláján magyarul is szerepel a határon túli település elnevezése. A ma reggel útnak indult menetrendszerinti járatra Loppert Dániel a MÁV kommunikációs igazgatója és Vujity Tvrtko közösen helyezte el a magyar nyelvű feliratot is tartalmazó táblát.