A nap képe hírek

A nap képe
Debrecen tortájával ajándékozták meg vasutasnap alkalmából Bókai Zoltánt, a Légy jó mindhalálig zenei vezetőjét Debrecen tortájával ajándékozták meg vasutasnap alkalmából Bókai Zoltánt, a Légy jó mindhalálig zenei vezetőjét
Július 15-én az ország egyetlen mozdonyvezető karmesterét, Bókai Zoltánt köszöntötte a Vasutasnap alkalmából Debrecen városa nevében Dr. Széles Diána alpolgármester és Bódor Edit. A Légy jó mindhalálig szimfonikus koncertszínházi változatának gyanútlan zenei producerét, karmesterét az előadás gyerekszereplőivel együtt várták a debreceni Nagyállomáson. (VIDEÓVAL)
A nap képe
Kezdetét vette az 53. Hortobágyi Lovasnapok Kezdetét vette az 53. Hortobágyi Lovasnapok
Több mint húszezer látogatót várnak az 53. hortobágyi lovasnapokra július 12. és 14. között. A kulturális világörökség helyszínen a hagyományos csikósverseny, fogathajtó verseny és díjugratás mellett megrendezik a Nemzeti Vágta hortobágyi elővágtáját is, és most először lesz "kishuszár" verseny is. Ezek mellett kézműves vásár, kulturális programok, gyermek lovas falu, és kulináris élvezetek is várják az érdeklődőket.
A nap képe
A végéhez közeledik a Rimanóczy-palota felújítása A végéhez közeledik a Rimanóczy-palota felújítása
Az elmúlt napokban lebontották a tavaly november óta megújuló nagyváradi Rimanóczy-palota Fő utca felőli homlokzatának állványzatát. Az épület - időközben felújított - sarokerkélyének visszaépítése, valamint a díszítő fém ornamensek visszahelyezése után, július végén ismét teljes pompájában csodálhatjuk meg Ifjabb Rimanóczy Kálmán remekét. (GALÉRIA)
A nap képe
Látogatást tettünk a felújítás alatt álló Püspöki Palotában és annak barokk kertjében Látogatást tettünk a felújítás alatt álló Püspöki Palotában és annak barokk kertjében
Mintegy százan vettek részt ma délután azon a tájékoztató látogatáson, melyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezett a Püspöki Palota és kert munkatelepén. Az érdeklődők nem csak a rehabilitációs folyamat jelenlegi állapotába nyerhettek betekintést, de arról is sokat megtudhattak, hogy a felújítással egy új találkozási hely, egy élő közösséget teremtő és befogadó ingatlan is születik. (GALÉRIA)
A nap képe
Helyére került ma reggel a felújítás alatt álló görögkatolikus püspöki palota toronysisakja Helyére került ma reggel a felújítás alatt álló görögkatolikus püspöki palota toronysisakja
Daru emelte helyére ma reggel a tavaly augusztusban tűzkárt szenvedett nagyváradi görögkatolikus püspöki palota toronysisakját. A tetőszerkezet helyreállítása márciusban kezdődött el. (GALÉRIÁVAL és VIDEÓVAL)