Közélet
Mindenszentek ünnepe, és halottak napja következik Mindenszentek ünnepe, és halottak napja következik
November 1-jén, Mindenszentek napján ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án pedig a halottak napját üljük, amikor a katolikus egyház minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.
Gazdaság
Debrecenben és közvetlen környékén 55 milliárd forintos vasútfejlesztésbe kezdtek Debrecenben és közvetlen környékén 55 milliárd forintos vasútfejlesztésbe kezdtek
Debrecen gazdaságfejlesztése, iparfejlesztése az elmúlt években olyan változáson ment keresztül, ami szükségessé teszi a közlekedési infrastruktúra átfogó fejlesztését - közölte a hajdú-bihari megyeszékhely polgármestere az észak-nyugati gazdasági övezet vasúti megközelítése projekt nyitó ünnepségén pénteken, a vasúti pályaépítési munkálatok helyszínén.
A nap képe
Megérkezett Nagyváradra a nyolcadik Imperio villamos is Megérkezett Nagyváradra a nyolcadik Imperio villamos is
Megérkezett Nagyváradra a nyolcadik Imperio villamos. Az Aradon összeszerelt, modern, alacsonypadlós jármű a próbaüzem végeztével áll majd forgalomba hamarosan. Ez év végéig még két míg jövő esztendőben újabb tíz, hasonló jármű érkezik Nagyváradra.
Ajánló
Csodás Debrecen - Elkészült a várost bemutató kisfilm Csodás Debrecen - Elkészült a várost bemutató kisfilm
A Magyar Turisztikai Ügynökség két éve indította azóta is folyamatosan bővülő videótárát azzal a céllal, hogy bemutassa Magyarország különböző tájegységeinek szépségét, és felkeltse az itthoni és a külföldről érkező turisták érdeklődését Magyarország, így Debrecen értékei iránt is. A forgatócsoport nyár végén járt a cívisvárosban, az elkészült alkotást most mi is megmutatjuk.
Campus
TOP 500-ban a DE orvosképzése TOP 500-ban a DE orvosképzése
Száz helyet javított tavalyi eredményén a Debreceni Egyetem a Times Higher Education orvos- és egészségtudományi tematikus rangsorában. A társadalomtudományok területén ugyancsak az 500 legjobb között van az intézmény, míg az élettudományok területén az 501-600-as kategóriában.