Ajánló
Kokárdás Napok kezdődnek Debrecenben Kokárdás Napok kezdődnek Debrecenben
Különleges március 15-re készül Debrecen. Idén ünnepli ugyanis a százhetvenedik évfordulóját annak, hogy 1849-ben fél éven át a cívisváros volt a nemzet fővárosa. Debrecennek nemzetünk életében betöltött történelmi jelentősége előtt is tisztelegve, március 13 és 20. között, Kokárdás Napok címmel, ünnepi programsorozat veszi kezdetét a városban. Minderről történelmi jelentőségű helyszínen, a Református Kollégium imatermében számoltak be a programsorozat szervezői. Ott, ahol a magyar országgyűlés képviselőháza tartotta üléseit 1849. január 9-től 1849. május 31-ig.
Gazdaság
Elkezdődhet a debreceni BMW-gyár infrastruktúrájának kialakítása Elkezdődhet a debreceni BMW-gyár infrastruktúrájának kialakítása
Elkezdődhet a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet infrastruktúrájának kialakítása, miután eredményes volt az erre kiírt közbeszerzési eljárás. Itt építi fel új európai gyárát a BMW Group. A beruházás eredményeként évente 150 ezer járművet gyártanak majd Debrecenben és ezer munkahelyet hoznak létre.
Hasznos
Meghosszabbították Romániában az egységes adóbevallás benyújtásának határidejét Meghosszabbították Romániában az egységes adóbevallás benyújtásának határidejét
A román kormány ma jóváhagyta a magánszemélyek jövedelemadójáról és társadalombiztosítási hozzájárulásáról szóló egységes nyilatkozat `lead`ási határidejének július 31-ig való meghosszabbítását, ezzel az érintett magánszemélyek csaknem 4 és fél hónap haladékot kaptak.
Gazdaság
Karrierközpontot nyitott a Krones Debrecenben Karrierközpontot nyitott a Krones Debrecenben
Karrier- és kommunikációs központot nyitott a Krones Hungary Kft. kedden Debrecenben, a régi városháza épületében. A vállalat Európában - Németországon kívül - először Debrecenben létesít gyártócsarnokot, a 15 milliárd forintos beruházással 500 új munkahelyet hoznak létre. 
Kék hírek
Egy Debrecenbe tartó repülőn, és a reptéren is garázdálkodott a román férfi, eljárás indult ellene Egy Debrecenbe tartó repülőn, és a reptéren is garázdálkodott a román férfi, eljárás indult ellene
A rendőrök előállították azt a román állampolgárságú férfit, aki szitkozódott, kiabált egy Debrecenbe tartó repülőgépen, majd leszállás után a debreceni repülőtéren is. Mivel a rendőrök felszólítására sem hagyta abba a garázdálkodást, megbilincselték és átkísérték az előállító helyiségbe. Szabálysértési eljárást indítottak ellene.