Hírsáv
A havazás miatt ma a Wizz Air Pristina-Budapest járata Debrecenben szállt le. A havazás miatt ma a Wizz Air Pristina-Budapest járata Debrecenben szállt le.
Hasznos
NAV: már elérhetők az aktuális bevallási információk NAV: már elérhetők az aktuális bevallási információk
Elindult Magyarországon az idei e-szja rendszer, már minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A NAV ebben az évben még több adózónak, a magánszemélyeken túl már az egyéni vállalkozóknak is készít adóbevallási tervezetet a mezőgazdasági őstermelőkhöz és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyekhez hasonlóan.
Ajánló
Három újévi koncerttel várja közönségét a Nagyváradi Állami Filharmónia Három újévi koncerttel várja közönségét a Nagyváradi Állami Filharmónia
A három azonos műsorú újévi hangversenyre január 10-én, 11-én és 12-én kerül sor a filharmónia termében. Az immár hagyományos újévi koncerteken idén is felcsendülnek majd Johann Strauss közkedvelt művei, de más népszerű zeneszerzők - mint például Lehár Ferenc - remekműveiből is válogattak. A nagyváradi filharmónia műsorát a kolozsvári Román Nemzeti Opera balett-táncosaiból álló csoportjának előadása színesíti, a hangversenyt ezúttal is a filharmónia állandó karmestere, Romeo Rîmbu vezényli.
Ajánló
Az Alföld Halál-számának bemutatója Grecsó Krisztiánnal Az Alföld Halál-számának bemutatója Grecsó Krisztiánnal
Gazdaság
Január 16-ig kérhetik a tevékenységi területre vonatkozó módosítások bejegyzését az egyéni vállalkozók Január 16-ig kérhetik a tevékenységi területre vonatkozó módosítások bejegyzését az egyéni vállalkozók
Romániában az egyéni vállalkozók (persoană fizică autorizată - PFA, intreprindere individuală - II) legkésőbb január 16-áig kérhetik, hogy bejegyezzék az Országos Cégjegyzékbe (ONRC) a tevékenységi területeiket, hogy illeszkedjenek az új törvényi keretbe. A 2016/182-es törvény értelmében egy PFA-nak legtöbb öt, egy II-nek legtöbb tíz tevékenységi (CAEN) kódja lehet. Aki nem végzi el a módosításokat, azt törlik a cégjegyzékből.