Interjú
A hajdú-bihari huszárbandérium Partiumban és Erdélyben is újraélesztette a magyar hagyományokat A hajdú-bihari huszárbandérium Partiumban és Erdélyben is újraélesztette a magyar hagyományokat
Immár 30 éve annak, hogy Hajdú-Bihar megyében 1988-ban összeverbuválódott az a lelkes csapat, amely a magyar katonai hagyományok talán legszebbikének, a huszárhagyományoknak a megőrzését, ápolását tűzték ki célul maga elé. Munkájuk eredményeként Debrecenben ma már szinte nem létezik állami ünnepség a huszárok szolgálata nélkül, de Erdélyben, Partiumban is több mint százharminc településen jártak az elmúlt években. Nekik köszönhető az is, hogy 2004-ben, oly sok-sok év után , március 15-én, először láthattak a nagyváradiak magyar huszárt. Beszélgetés Vitéz Szoboszlai Endre kapitánnyal a huszárdiplomáciáról.
Közélet
Harminc éve a huszárhagyományok ápolásáért Harminc éve a huszárhagyományok ápolásáért
Immár 30 éve annak, hogy Hajdú-Bihar megyében 1988-ban összeverbuválódott egy lelkes lovas barát csapat, akik feladatul tűzték ki, hogy megőrzik a magyar katonai hagyományok talán legszebbikét, a huszárhagyományokat?
Ajánló
Vetítettképes élménybeszámoló Japánról Vetítettképes élménybeszámoló Japánról
Különleges estre invitálja a fotográfiát és a csodálatos Japánt kedvelő publikumot Tóth István AFIAP  fotóművész, november 23-án, pénteken este 6 órakor, a Nagyváradi Középkori Vár külső udvarán lévő Konferencia termébe (G épület).
Szomszédolás
Ismét Debrecen és Nagyvárad közötti szomszédolással telt a hétvége Ismét Debrecen és Nagyvárad közötti szomszédolással telt a hétvége
Múlt szombaton újabb debreceni csoport vett részt a Szecessziós séta Nagyváradon elnevezésű túránkon, vasárnap pedig a Nagyvárad melletti Bihar község általános iskolájának tanulói élvezték a debreceni tudományos élményközpont, az Agóra szórakoztató programjait és a Déri Múzeumban tett látogatást.
Gazdaság
Afrikai sertéspestis - Újabb Bihar megyei településeken jelent meg a kór Afrikai sertéspestis - Újabb Bihar megyei településeken jelent meg a kór
Újabb négy afrikai sertéspestis-góc alakult ki Bihar megyében, ezúttal érköbölkúti gazdaságoknál mutatták ki a vírus jelenlétét - közölte hétfőn a Bihar megyei Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság. Múlt héten 39 gócot jelentettek a megyéből.