Gazdaság
Nyolcvan millió eurós beruházások kezdődnek Nagyváradon Nyolcvan millió eurós beruházások kezdődnek Nagyváradon
Ilie Bolojan polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a nagyváradi önkormányzat városrendezési és egyéb beruházási projektjei sikeresen pályáztak, és mintegy 80 millió eurós európai finanszírozást szereztek. Ugyanakkor elnézést kért a lakosságtól a következő három évben várható építőtelepi körülmények miatt.
Ajánló
Fölszállott a páva - A pénteki első elődöntőben a Debreceni Hajdú Táncegyüttes is fellép Fölszállott a páva - A pénteki első elődöntőben a Debreceni Hajdú Táncegyüttes is fellép
Az első elődöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője a Duna Televízióban. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójában az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat. Pénteken az idén 65 éves Debreceni Hajdú Táncegyüttesnek is szurkolhatunk.
Közélet
Kavicsszállító kamionok számára nyílt határátkelő Nagykereki és Nagyszántó között Kavicsszállító kamionok számára nyílt határátkelő Nagykereki és Nagyszántó között
A magyar és román országos határőrség vezetői Nagykereki és Nagyszántó között speciális határátkelőt nyitottak az autópálya-építkezésre Romániából kavicsot szállító teherautók számára.
Kultúra
A közgyűjteményekbe került magángyűjteményekről tartanak konferenciát a Déri Múzeumban A közgyűjteményekbe került magángyűjteményekről tartanak konferenciát a Déri Múzeumban
Párhuzamosok találkozása címmel ez év augusztusában nyílt meg a Déri Múzeum magyar népi kerámiákat bemutató tárlata, melynek anyagát két erdélyi származású orvos, dr. Bódi István és dr. Sipos József magángyűjteménye adja. A múzeum gondozásába került két gyűjtemény együttes ? párhuzamos bemutatása során több mint félezer olyan népi fazekasmunkával találkozhatnak a látogatók, amelyek eddig kiállításokon még soha nem szerepeltek. A tárlat kísérő rendezvényeként ? Magángyűjtemények helye/helyzete a közgyűjteményekben címmel ? tartanak most konferenciát a Déri Múzeumban.
Közélet
Betonpárnák ? Slam poetryvel az erőszak ellen Betonpárnák ? Slam poetryvel az erőszak ellen
Miért hagyjuk megtörténni? Hol veszítjük el az irányítást? Miért nem vállaljuk fel? És mikor vagyunk képesek nemet mondani végre a családon belüli erőszaknak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ és késztet minket cselekvésre a Nest Slam Poetry előadása.