Hasznos
Téli órarend szerint várják a látogatókat Nagyvárad turisztikai látványosságai Téli órarend szerint várják a látogatókat Nagyvárad turisztikai látványosságai
A Nagyváradi Várostörténeti Múzeum ? Kulturális Komplexum, azaz a nagyváradi vár, a városháza tornya, valamint a Körös-parti Cion neológ zsinagóga novembertől 2019. március 31-ig téli órarend szerint várja a látogatókat.
Közélet
Tizenkét új kanyarós eset, ennek felét Bihar megyéből jelentették Tizenkét új kanyarós eset, ennek felét Bihar megyéből jelentették
Romániában október 29-e és november 2-a között országszerte tizenkét új kanyarós megbetegedést jelentettek, hatot Bihar megyéből. Ezzel 15.446-re nőtt az igazolt kanyarós esetek száma Romániában, és 59 halálos áldozatot követelt a betegség. 
Közélet
Új magyar vonatkozású szobor és régi-új térelnevezés is lesz Nagyváradon Új magyar vonatkozású szobor és régi-új térelnevezés is lesz Nagyváradon
Újra az Olaszi nevet viseli majd az egykori Olaszi temető helyén kialakított, és Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) névre keresztelt park Nagyváradon, és köztéri szobrot kap a Barátok temploma mellett Rimanóczy Kálmán, Nagyvárad méltán ismert építésze. Minderről sajtótájékoztatón számolt be Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, a nagyváradi polgármester tanácsadója.
Ajánló
Csorba Gergő zárja az idei Nagytemplomi zenés áhítat sorozatot   Csorba Gergő zárja az idei Nagytemplomi zenés áhítat sorozatot   
November 4-én Csorba Gergő orgonista ad ingyenes koncertet a Debreceni Református Nagytemplomban, mely alkalommal lezárul az idei zenés áhítatok sorozata. A koncert nemcsak élményt nyújt majd, hanem emléket is állít ? egy zenedarabbal az amerikai testvérgyülekezet egykori zeneigazgatójának, a napokban elhunyt Rob Frazier előtt tisztelegnek.
Közélet
Tőkés László állást foglalt a magyarokat és románokat megosztó ünnepek ügyében Tőkés László állást foglalt a magyarokat és románokat megosztó ünnepek ügyében
Nagyváradi európai parlamenti irodájában tartott sajtótájékoztató keretében foglalt állást Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a centenáriumi ünnepségek és a nemrég tartott városnapok témájában.