Kultúra
Mintapinty ? új darab a Csokonai Színházban, Szabó K. István rendezésében Mintapinty ? új darab a Csokonai Színházban, Szabó K. István rendezésében
Az 1940-ben született Molnár Zsókából sok minden lehetett volna: háborús áldozat, kispolgári származása miatt osztályidegennek ítélt értelmiségi, flitteres ruhában éneklő operettsztár, amerikai nagynéni ? de egyik sem lett. Az égetthalmi falumúzeum igazgatójaként nyugdíjazták 2003-ban. Azóta pintyeivel beszélget, és keresi a lehetőséget, hogy drámai hős lehessen. A Mintapinty egyszerre archaikus, mégis modern metaforikus világ, képek és asszociációk végtelen sorával köti le olvasóját, nézőjét. Kovács Dominik és Kovács Viktor drámáját, Oláh Zsuzsa tolmácsolásában, Szabó K. István rendezésében, október 26-án mutatja be a Csokonai Színház.
Gazdaság
Debreceni és kanadai cégek együttműködésének lehetőségeiről tárgyalt Kanada magyarországi nagykövete Debrecenben Debreceni és kanadai cégek együttműködésének lehetőségeiről tárgyalt Kanada magyarországi nagykövete Debrecenben
Debreceni és kanadai cégek együttműködésének lehetőségeiről tárgyalt Kanada magyarországi nagykövete október 24-én, Debrecenben. Isabelle Poupart nagykövetet Barcsa Lajos alpolgármester fogadta.
Ajánló
Halloween party a Vidámparkban Halloween party a Vidámparkban
Október 31- én, szerdán, egy misztikus éjszaka alkalmával, ebben az évben utoljára tárja ki kapuit a Vidámpark. Halloween éjszakáján 17 és 22 óra között varázslatos programkavalkáddal várják mindazokat, akik különleges szórakozásra vágynak.
Sport
Debreceni hokisokhoz látogatott a kanadai nagykövet Debreceni hokisokhoz látogatott a kanadai nagykövet
Kanada budapesti nagykövete szerdán Debrecenben felkereste a DEAC Erste Ligás jégkorongcsapatának két kanadai játékosát. Isabelle Poupart a debreceni jégcsarnokban maga is korcsolyát húzott, és a jégen beszélgetett két honfitársával, a magyar gyökerű, Kanadában született Kovács Bronson Zoltánnal és Hugo Turcotte-tal.
Kultúra
Ösztöndíjasok bemutatkoza és bohóc workshop az Infinite Dance Festival második napján Ösztöndíjasok bemutatkoza és bohóc workshop az Infinite Dance Festival második napján
Az Infinite Dance Festival második napján az Imre Zoltán Program két ösztöndíjasa mutatkozott be, ugyanakkor folytatódott a Szabó Attila által táncosoknak tartott bohóc workshop.