Állítsuk meg az időt címmel jelent meg Szénási Miklós és Heller Zsolt könyve Debrecenről, amely nem útikönyv, de mégis fontos Debrecen, a debreceni emberek és helyzetek megismeréséhez. Azért hívjuk fel rá a figyelmet, mert úgy gondoljuk, hasznos és élvezetes olvasmánya lehet a nagyváradi olvasóknak. A könyvet Lajtos Nóra ismerteti.
Szénási Miklós ? Heller Zsolt: Állítsuk meg az időt! ? Debreceni történetek, Debrecen, 2021
Éppen egy éve olvashattuk a hírt, hogy két debreceni szerző verspárbeszédéből megjelent egy kötet. Szénási Miklós, a Dehír internetes portál főszerkesztője és Heller Zsolt esszéista Erre jöttünk ? Debrecen 21. századi versekben címmel jelentették meg kötetüket, Gólya György fekete-fehér fotóival.
Heller Zsolt már tavaly elárulta, hogy szerzőtársával készülnek a folytatással, amelybe novellákat írnak felváltva. Tervük meg is valósult: az idei karácsonyfa alá érkezett meg az Állítsuk meg az időt! ? Debreceni történetek című rövidpróza-kötetük, amelyet ezúttal Láng Eszter költő, képzőművész, egyetemi oktató fotói illusztrálnak.
A lírakötet prózai párdarabja ez a kiadványuk, amelyben összesen tizennyolc short story (rövidpróza) olvasható: Szénási Miklós tizenkét, Heller Zsolt hat novellával tudósít debreceni utcákról, emberekről, történésekről. A kötet keretes szerkezetet mutat: Szénási Miklós egyes szám első személyű, én-elbeszélésbe fog. Várnánk továbbra is ezt a fajta elbeszélésmódot, ám meglep bennünket, és narrációs pozíciót vált írásaiban: a mindentudó elbeszélő alakját ölti magára. Csak a kötet záró írása (Eső utáni találkozás) lesz továbbra is én-sztori: ?Népes családból származom. Ez a tény alapvetően meghatározza az életemet, hatással van az egyéniségemre is.?
Heller Zsolt írásai hosszabbak, fő tematikájuk zsidó származása. A haszid múltat kutató útjáról szól A fűzfa című novellája, amelyből azt is megtudhatjuk, amit más szövegeiben is megemlít egyébként, hogy a Petőfi téri zsinagógában volt kántor a nagyapja, akinek hangjáért annyira lelkesedett a debreceni közönség, hogy vallási hovatartozást nem nézve, más felekezetektől is részt vettek a zsidó szertartásokon, csakhogy az ő hangját halhassák. Ebből az írásából idézek:
?És akkor kötötte össze a képzeletbeli híd édesapám maroskeresztúri világát az én hegyaljai haszid világommal, meg a debrecenivel. Azzal a meseszerű gyermekkori világgal, amit a debreceni zsidó negyedben töltöttem az Arany János utcától a Hatvan utcáig, majd tovább a Vénkertig, bejárva a belváros minden apró zugát a Halköz sikátoraitól Irénke néném Pásti utcai ?tollas boltjáig?.
Szénási Miklós írásai gyakran a gyermekkort idéző történetek, de megjelenik benne a szerelem is. S hogy mi teszi ?hazaivá? , azaz debrecenivé ezeket a történeteket. Például ez:
?A fiú átölelte a lányt. Úgy szorította, mintha attól kellene tartania, hogy a kanyarban elsodródik tőle, és soha nem fogja utolérni, mert menet közben kinyílik a villamos ajtaja, és messzire repül, ki a plázánál, ahol a Nagyerdő felől heves lökésekkel érkező szél felkapja, és a Csapó meg a Burgundia utcák találkozása felé tolja?? (Spagetti paradicsomszósszal és trappistával)
Mind Szénási Miklós, mind Heller Zsolt prózái elérik céljukat: olvasásuk során gondolatban ott termünk az ismerős debreceni utcák sarkán, közepén, végén, vagy a Nagyerdő fái között. Így leszünk mi is részesei írásaiknak, s úgy, hogy velük együtt próbáljuk megállítani az időt.
