#Debrecen hírek

Ajánló
Júliusban nem csak a lovak vágtatásától dübörög majd a puszta - jön az 52. Hortobágyi Lovasnapok Júliusban nem csak a lovak vágtatásától dübörög majd a puszta - jön az 52. Hortobágyi Lovasnapok
A Hortobágyi Lovasnapok Magyarország egyik legnagyobb, országhatárokon átívelő ismertségű lovas rendezvénye, melyet idén, július 6-a és 8-a között, immár 52. alkalommal rendeznek meg. A Mátai Ménesben, és a kilenclyukú híd térségében megtartott események tavaly több mint húszezer látogatót vonzottak az 1999 óta a Világörökség részét képező hortobágyi pusztába. A szervezők bíznak abban, hogy idén ? a hagyománytisztelő, ugyanakkor bővülő programkínálattal ? még több ember érdeklődését sikerül felkelteni a magyar lovas hagyományok iránt.
Ajánló
A Déri Múzeum júniusi kiállításai és programjai A Déri Múzeum júniusi kiállításai és programjai
Ajánló
Több mint százezer látogatót várnak az idei Campus Fesztiválra Több mint százezer látogatót várnak az idei Campus Fesztiválra
Több mint százezer látogatót várnak július 18. és 22. között a debreceni Nagyerdőben megrendezésre kerülő idei Campus Fesztiválra, amelyre több mint 250 koncert mellett 300 nem zenei programmal is készülnek a szervezők. Az idei bérleteladásaik már most 30 százalékkal meghaladják az eddigi rekordot.
Közélet
Indul a Debreceni Bringaprogram, vasárnap lesz a Bringafeszt Indul a Debreceni Bringaprogram, vasárnap lesz a Bringafeszt
Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programja kiemelt figyelmet fordít a kerékpárutak építésére és a kerékpáros életmód népszerűsítésére. A Debreceni Bringaprogram részeként szervezik meg június 3-án, vasárnap az 1. Debreceni Bringafeszt-et, és hamarosan egyedi kerékpárszámlálót telepítenek a Csonkatemplom elé, amely képes megszámolni, hogy az adott napon hány bringás halad át az adott útszakaszon.
Kék hírek
Viharos vasárnap Debrecenben Viharos vasárnap Debrecenben
Felhőszakadás és jégeső csapott Debrecenre vasárnap délután, a zivatarfelhőkből rövid idő alatt 20 mm eső zúdult le. Az utcákon sok helyen hömpölygött a víz, a DVSC-Puskás Akadémia mérkőzést egy órával későbbre kellett halasztani. Esőből nem csak Debrecennek jutott, a kelet-magyarországi országrészben több helyen csapott le zivatar, és jégesőt jelentettek többek közt Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény és Tiszacsege környékéről is. Az OMSZ a várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt mára is sárga figyelmeztetést adott ki.