#Debrecen hírek

Közélet
Így telik idén a húsvét Debrecenben és Nagyváradon Így telik idén a húsvét Debrecenben és Nagyváradon
Húsvét ünnepéhez, a vallási szertartásokon túl, hagyományos ünnepi szokások társulnak. A locsolkodás, hímes tojás ajándékozás, főtt sonkás, bárányételes nagy étkezések mellett ma már egyre több család utazik el ezekben a napokban valamelyik közeli üdülőhelyre pihenni, kikapcsolódni. Utánajártunk, hogy telik a húsvét határon innen és túl 2018-ban, de szellemi elődünk, a Debreczen-Nagyváradi Értesítő 1882. évi évfolyamából is megidézzük egy balul sikerült locsolás történetét. Összeállításunkkal kívánunk áldott húsvétot minden kedves olvasónknak!
Sport
Debrecenben megalakult az úszó Olimpiai Bajnokok Testülete Debrecenben megalakult az úszó Olimpiai Bajnokok Testülete
Megalakult a Magyar Úszó Szövetség Olimpiai Bajnokok Testülete Debrecenben. Az OBT elnökévé nyílt szavazással, egyhangúlag Risztov Évát választották.
Ajánló
Húsvéti programok Debrecenben és Hortobágyon Húsvéti programok Debrecenben és Hortobágyon
Az ország egyik legnagyobb nyuszi simogatójával, tojáskiállítással, rengeteg izgalmas programmal és hosszabbított nyitva tartással várja húsvét hosszú hétvégéjén látogatóit a Debreceni Állatkert és Vidámpark, ahová idén első alkalommal nyuszi-villamossal utazhatunk. A Hortobágyi Nemzeti Parkban tojáskereséssel, madár- és madártoll felismerő játékkal, látvány állat etetéssel, solymász bemutatóval és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat. A cívisvárosban és környékén még számos érdekes program várja a húsvétolókat. Ezekből válogattunk.
A nap képe
Virágvasárnap Debrecenben Virágvasárnap Debrecenben
Immár második alkalommal ünnepelték a debreceniek Jézus jeruzsálemi bevonulását. A hívek, a történelmi egyházak képviselői, a városvezetés részvételével, délután végigjárták a bibliai keresztút állomásait. (Fotó: facebook.com/drpappl)
Sport
Hosszú Katinka nem indul, Cseh László 150. OB érmét szerezheti Debrecenben Hosszú Katinka nem indul, Cseh László 150. OB érmét szerezheti Debrecenben
Lezárult a nevezés a jövő heti, debreceni úszó országos bajnokságra: szombat éjfélig 59 egyesület 385 versenyzőjét regisztrálták. A válogatott kerettagok közül a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, valamint a szintén ötkarikás aranyérmes Gyurta Dániel neve nem szerepel a listán, de ? ahogy a Magyar szövetség (MÚSZ) fogalmazott ? mindenki másé igen. A legtöbb úszót a házigazda debreceniek indítják.