Kultúra
Debreceni, nagyváradi, aradi és szatmári ifjú tollforgatók találkoztak a Partium Házban
A debreceni Partium Ház, a szatmári Szamos folyóirat és az Újvárad folyóirat kiadója, a nagyváradi Holnap Kulturális Egyesület nemzetközi irodalmi kört szervezett fiatalok számára. Az első találkozóra április 21-én, Debrecenben került sor. A résztvevő debreceni, szatmári, aradi és Bihar megyei ifjú tollforgatók az év folyamán több alkalommal találkoznak Debrecenben és Nagyváradon, ahol költők, szerkesztők közreműködésével vitatják meg egymás írásait. 
Kultúra
Különleges művészeti programok, orgonafelújítás a váradi püspöki palotában
Immár negyedik kiállítását nyitja meg a megújult Barokk Palota. A ?művész műterme? tematikára épülő tárlat mellett Artur Kaganovskiy világhírű hegedűművész és zenészbarátai jótékonysági koncertjére is várják az érdeklődőket. Ugyanakkor megkezdődtek a székesegyház megújuló 18. századi orgonájának felszentelésekor tartandó koncert próbái is.
Kultúra
Flashmobbal nyitott az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója
A fesztivál április 21-én, a Szent László téren megszervezett néptáncos flashmobbal kezdődött meg, amelyet 16 órától a Nagyvárad Táncegyüttes nyitóelőadása, a Boldog békeidők követett. A fesztivál első napján, este 20 órától a Bekecs Néptáncegyüttes Örkény-feldolgozását, a Tóték című drámából készült táncszínházi adaptációt láthatja a közönség.
Sport
Debreceni úszó ob - Sebestyén Dalma legyőzte Hosszú Katinkát
Sebestyén Dalma szolgáltatta a debreceni úszó országos bajnokság szerdai nyitónapjának legnagyobb szenzációját, mivel 200 méter vegyesen nagy csatában legyőzte a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát.
A nap képe
Debrecenben született meg a menekült család kislánya ? A Karitatív Testület látogatott el hozzájuk
Egyik debreceni rokonuk által befogadott, ukrán-magyar kettős állampolgárságú család második gyermeke ? egy kislány ? Debrecenben született meg április elején. Széles Diána alpolgármester, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke, valamint Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke 2022. április 20-án meglátogatták a kétgyermekes családot, melynek adományokat adtak át.