Közélet
Átadták Nagyváradon az új sportcsarnokot
Cseke Attila fejlesztési miniszter jelenlétében adták át jelképesen szombaton a nagyváradi önkormányzatnak, a helyi és bihari közösségnek a fejlesztési minisztérium által megépített új sportcsarnokot. Az 5.200-7.200 férőhelyes új épület nem csak sportesemények, de koncertek, közösségi rendezvények szervezésére is alkalmas lesz. (GALÉRIA)
Közélet
Nagyheti, húsvéti szentmisék, szertartások Debrecenben és Nagyváradon
Április 10-én virágvasárnapot ünnepeljük. Ezzel kezdetét veszi a nagyhét, amikor Urunk Jézus Krisztus szenvedésére és halálára emlékezünk. A nagyhét idején a nagyváradi és a debreceni székesegyházban a különböző szertartásokat és szentmiséket az adott időszaknak megfelelő rend és program szerint celebrálják.
A nap képe
Zrínyi kirohanása a Dériből
Biztonságos csomagolására és szállítására gonddal ügyeltek a szakemberek annak érdekében, hogy Székely Bertalan festménye teljes épségben érkezzen meg új, ideiglenes otthonába, Kecskemétre. A Zrínyi kirohanása című hatalmas kép ugyanis egyike azoknak a különleges és értékes tárgyaknak, amelyeket a Déri Múzeum kölcsönöz egy nagyszabású vándorkiállításra.
Ajánló
Húsvéti vásár érmelléki és partiumi ízekkel a nagyváradi Nagyvásártéren
Az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) április 9-én és 10-én ismét megszervezi Az Érmellék Ízei és Termékei nevet viselő húsvéti vásárt, amelyen ezúttal is a házi termékek ízeinek kedvelői találhatnak kedvükre valót az ünnepi asztalra.
Ajánló
Húsvéti zsongás Nagyvárad szívében
Kézműves vásár, locsolóvers mondó verseny, nyuszisimogató és rengeteg játék ? színes programkavalkád várja mindazokat, akik április 14 és 16. között kilátogatnak a nagyváradi Szigligeti Színház mögötti térre, azaz ? ahogy a nagyváradiak nevezik ?  a Majomszigetre.