Ajánló
Premier a Vojtinában! ? Tengerlépő cipők
Az előadás magyar népmesén alapszik, amelyet Gábor Sára dolgozott át színpadra. Az előadás rendezője Lázár Helga, aki maga is debütál, hiszen először rendez a debreceni bábszínházban. A sok-sok kalanddal teli Tengerlépő cipőket április 10-én, délelőtt 10 órakor láthatja először a közönség.
Ajánló
Debreceni szerzők az Újvárad áprilisi számában
Április 6-án jött ki a nyomdából, de a debreceni Partium Házban már kapható az Újvárad folyóirat. A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti lapban ezúttal is megtaláljuk a debreceni kötődésű szerzőket és témákat. 
Kultúra
Ismét lesz költészeti fesztivál Debrecenben
Idén ismét megrendezik "egy paleolit távirat" címmel a debreceni költészeti fesztivált, a programok középpontjában a száz éve született Nemes Nagy Ágnes költészete áll ? jelentették be a szervezők szerdán sajtótájékoztatón, melyen Puskás István, Debrecen Város kultúráért felelős alpolgármestere, Szirák Péter, a Debreceni Költészeti Fesztivál kurátora és Pogrányi Péter főszervező ismertették a programokat.
Közélet
Az időszakosan Magyarországon tartózkodó erdélyi magyarok is részt vehetnek a romániai népszámláláson
Már javában zajlik a romániai népszámlálás első szakasza: május 15-ig a kérdőívek online és magyarul is kitölthetők, így az időszakosan Magyarországon tartózkodó erdélyi magyarok is könnyen részt tudnak venni ? hívták fel a figyelmet a debreceni Partium Házban szervezett sajtótájékoztatón a romániai magyarok összeírását elősegítő tájékoztató és támogató kampány szervezői.
A nap képe
Új, kifogástalan állapotú darabra cserélték Debrecen zászlaját a váradrogériuszi piac előtt
Megviselte az idő, ezért hétfőn újra cserélték a váradrogériuszi piac előtt Debrecen és Magyarország zászlaját. A piaccsarnok 2015-ben, Magyar-Román Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében újult meg. A fejlesztésre akkor közösen pályázott az Európai Uniónál Nagyvárad önkormányzata és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.