Kultúra
Magyar relikviák a nagyváradi múzeum történetét bemutató kiállításon
A nagyváradi muzeográfia 150 éves történetét bemutató időszaki kiállítás nyílt a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban. A nagyváradi Körösvidéki Múzeum története című kiállítást fő célja, hogy bemutassa az intézmény fejlődésének legfontosabb pillanatait, és egyúttal tisztelegjen azon szakemberek előtt, akik az idők során hozzájárultak tudományos és kulturális örökségének gazdagításához. (GALÉRIA)
Gazdaság
A debreceni Déli Gazdasági Övezet lett Az év ipari parkja 2021-ben
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) közösen a 2021-es Az év ipari parkja díjat a debreceni Déli Gazdasági Övezetnek ítélte.
Campus
A Partiumi Keresztény Egyetem német szakos hallgatói a debreceni Karriernapon
A Német Karriernapon számos debreceni, német és svájci érdekeltségű céggel (IT Services, Krones, Schaeffler, Diehl Aviation, stb.) ismerkedtek meg a hallgatók. A program első részében bemutatkozó előadásokat tekinthettek meg az érdeklődők, aztán pedig a Kölcsey Központ aulájában kihelyezett standoknál tanácsot, illetve válaszokat kaphattak kérdéseikre.
A nap képe
Debrecenben köszöntötték a Koszovóból hazaérkező békefenntartókat
A honvédség KFOR-kontingense Koszovóból hazaérkezett 25. váltásának katonáit köszöntötték Debrecen főterén csütörtökön.
Ajánló
Idén is kedvezményrendszerrel csábítják a turistákat Nagyváradra
Azok a vendégek, akik legalább két éjszakát eltöltenek a város valamelyik minősített szálláshelyén, belépő díj nélkül látogathatják a múzeumok valamennyi egységét, 24 órás időtartamra ingyenesen vehetik igénybe az össze tömegközlekedési eszközt, és kedvezményekben részesülhetnek az akcióban résztvevő kávézókban és éttermekben.