Kultúra
Transzformációk ? Miskolczi János fotós alkotásaiból nyílt kiállítás
Miskolczi János évek óta dokumentálja fotóival a cívisváros életének legkülönbözőbb történéseit. Az Új Városháza földszinti fogadótermében kedden Transzformációk címmel nyílt kiállítása, amely Debrecen épített környezetének változását mutatja be a képeken keresztül.
Közélet
A nagyváradiak nemzeti ünnepe ma már elképzelhetetlen forradalmi sütik nélkül  
Március 12 és 16. között ismét alkalomhoz illő sütikkel ünnepelhetik a nagyváradiak március 15-ét. Az Egész Erdélyben és Partiumban egyedülálló kezdeményezés rövid idő alatt nem csak a helyi magyarság körében lett elengedhetetlen része a nemzeti ünnepnek, de a helyi románság kultúránk és ünnepeink iránti érdeklődését is felkeltette.
Közélet
Jégkorongozó fiatalokat menekítettek ki Ukrajnából Debrecenbe
Harminchat zaporizzsjai és dnyiprói, többségében jégkorongozó fiatalt menekítettek ki Ukrajnából Debrecenbe, az édesanyjukkal, testvéreikkel érkező fiatalok a Kartács utcai egyetemi kollégiumban várhatják meg a fegyveres konfliktus végét - közölte az egyetemi sajtóiroda kedden.
Közélet
Garantált tárlatvezetésekkel és forradalmi foglalkozásokkal várja a látogatókat az ünnepi hétvégén a Debreceni Református Nagytemplom
Az ünnepi hosszú hétvégén garantált idegenvezetésekkel, hosszított nyitvatartással és a nemzeti ünnephez kapcsolódó családi élménypedagógiai foglalkozásokkal várják a látogatókat a Debreceni Református Nagytemplomban.
Gazdaság
Harmadjára választotta a jövő európai városai közé Debrecent a Financial Times
A közép-kelet európai városok közül Debrecen az első, aki az egymást követően három periódusban is ott tud lenni a legjobbak között, megelőzve ezzel versenytársait és az összes magyar várost.