Sport
Rövidpályás gyorskorcsolya vk - Csak a debreceni állomáson lesznek nézők
A rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának négy állomása közül kizárólag a debreceni szervezők vállalták, hogy nézők előtt rendezik meg a versenyt.
Gazdaság
Megkezdődhet Nagyváradon az új vállalkozói inkubátorház építése
Vállalkozói inkubátorházzá alakítja át a nagyváradi önkormányzat az egykori idegszanatórium mára használaton kívüli épületét, az erre vonatkozó kivitelezési szerződést november 16-án írták alá. Az új inkubátorházban azok a kezdő vállalkozások kaphatnak helyet, amelyek olyan kreatív iparágakban dolgoznak, mint az építészet, dizájn, divat, számítástechnika.
Kultúra
Partiumi újságíró riportkötetét mutatták be Debrecenben
November 16-án délután, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után, a debreceni Partium Házban mutatták be a nagyváradi Holnap Könyvek újdonságát, D. Mészáros Elek riportkötetét, Albion fóliasátrai alatt címmel.  A könyvben a Brexit előtti hónapokban fóliasátrakban és lakókonténerekben együtt megélt idő lenyomatait őrizte meg az érzékeny riporteri tekintet, miközben a mezőgazdasági munkában átélt saját élményei mellett kibontakoznak a vendégmunkáslétre kényszerült férfiak és nők sorsdrámái, illetve maga a brit valóság, kelet-közép-európai szemszögből.
Kultúra
Ismét ?egy sima ? egy fordított?
Második alkalommal hirdeti meg műfordítói pályázatát ?egy sima ? egy fordított? elnevezéssel a DESzínház (Debreceni Egyetemi Színház), együttműködve a Csokonai Színházzal és a DE Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiummal.
Közélet
Megkezdték az ünnepi díszkivilágítás szerelését Nagyváradon ? Idén csak a belvárosban élvezhetjük a karácsonyi fényeket
Rénszarvasok, manók, mackók, diótörők, tobozok és egy Mikulás is díszíti majd Nagyvárad belvárosát, az idei téli ünnepeken. A karácsonyi vásárnak helyet adó Szent László (Unirii) téren, a hagyományokhoz híven a város karácsonyfáját is felállítják majd.