Interjú
Kiállítják a nagyváradi középkori leleteket
A nagyváradi vár nyugati kapuja előtt, az ortodox székesegyház mindkét oldalán, a jövendő földalatti parkoló  helyén, az elmúlt hónapokban komoly ásatásokat végeztek a régészek. Hatalmas munkagépek óriási mennyiségű földet mozgattak meg a területen, az ott dolgozók munkáját a város lakossága "élő, egyenes adásban" követhette nyomon. Bár a terepmunkák a hétvégén befejeződtek, a szakemberek munkája itt nem ér véget. Doru Marta régészt, az ásatást végző munkacsoport vezetőjét a további teendőkről, és arról kérdeztük, a nagyváradiak által különösen nagy érdeklődéssel követett ásatások eredményét láthatjuk-e majd a múzeumban? (GALÉRIA)
Kultúra
Szabó Magda nyomába eredhetünk a legújabb sétaszínházi előadáson
Szabó Magda nyomába erednek a Csokonai Színház művészei, hogy egy pillanatra úgy lássuk Debrecent és a világot, ahogyan ő látta. A nagy népszerűségnek örvendő Boldogh-ház, Kétmalom utca - egy cívis vallomásai című Térey-sétaszínház után megszületett a hosszúlépés.járunk? és a Csokonai Színház második közös sétaszínháza, az Ajtónyitogató.   
A nap képe
Megépült az Ezredévi emléktér (Libertă?ii park) és a strand sétány közötti promenád
Megépült a Sebes-Körös jobb partjának legújabb sétánya, amely a Téglavető úti (Dacia) híd alatt áthaladva biztosítja a gyalogosösszeköttetést az Ezredévi emléktér (Libertă?ii park) és a Strand sétány között.
Gazdaság
Logisztikai inkubátor épül a debreceni repülőtéren
Az épülő, 16 méter magas és 4200 négyzetméteres Multimodális Logisztikai Inkubátor nagyon fontos mérföldkő a reptér életében, ugyanis ez az első olyan építmény a területen, amely képes hangárként is üzemelni, így minden adott az air cargo teljeskörű kiszolgálásához.
Sport
György József a debreceni jégkorongcsapat új vezetőedzője
Kedden a szakmai munkáért felelős David Musial és a klub közös megegyezéssel szerződést bontott egymással. A vezetőség nem tétlenkedett, máris megtalálta a cseh tréner utódját. A 43 éves György Józsefnek nemcsak az lesz a feladata, hogy az első gárda minél sikeresebben szerepeljen, hanem a tehetségek fokozatos beépítése is a célok között szerepel. Az új szakvezetőt ma sajtótájékoztatón mutatták be a média képviselőinek.