Ajánló
ÚtraManó ? különleges mese-villamos Debrecenben ÚtraManó ? különleges mese-villamos Debrecenben
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és az ÚtraManó mobilapplikációt fejlesztő Plukkido csapat együttműködésének köszönhetően megszületett Magyarország első ÚtraManó villamosa. A járat június 13-án 15 órakor indul első útjára a Nagyállomásról, az 1-es vonalon. Aznap, még háromszor teszi meg ezt az utat, az érdeklődő gyerekekkel. Az Útramanó mese-villamossal a DKV Zrt. a legkisebbeket számára is vonzóvá szeretné tenni a közösségi, ezen belül is, a leginkább környezetbarát villamosközlekedést.
Kultúra
Nagyváradon idén is megünneplik a szecesszió világnapját Nagyváradon idén is megünneplik a szecesszió világnapját
Nagyvárad város önkormányzata a projektgazdája A Duna menti régió kulturális identitásának erősítése a közös szecessziós örökség segítségével elnevezésű projektnek. A projekt során kiemelt figyelemben részesül a magyar kezdeményezésű szecesszió világnapja is, melyet június 10 és 13. között Nagyváradon is megtartanak. A Duna Transznacionális Együttműködési Program által támogatott rendezvényen magyar, román és angol nyelvű vezetett városi sétákkal, kiállítással, konferenciával, gyerekprogramokkal és filmvetítéssel várják a hazai és külföldi érdeklődőket. Június 10-én pedig bemutatják a magyar szecesszió legismertebb képviselőinek, Vágó László és József építészeknek szentelt nagyváradi emlékhely és állandó kiállítás létrehozásának tervét. (RÉSZLETES PROGRAM)
Campus
Első alumni ünnepségét tartotta a Partiumi Keresztény Egyetem Első alumni ünnepségét tartotta a Partiumi Keresztény Egyetem
A gyönyörű kisszántói Levendula farmon tartotta június 6-án első alumni ünnepségét a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem. Az egyetemi találkozóra minden volt, jelenlegi, jövőbeli diákot, és minden kedves érdeklődőt szeretettel vártak a szervezők. Szegedi Éva képriportja
Sport
Két álommal kevesebb Két álommal kevesebb
Csak egy hajszál választotta el a magyar válogatottakat a hőn áhított kvótától a 3x3-as olimpiai selejtezőn Debrecenben, ám a torna döntőjében mindkét nem alulmaradt ellenfelével szemben. A nőknél Olaszország, a férfiaknál pedig Belgium kvalifikálta magát a tokiói olimpiára.
Közélet
A trianoni békediktátum 101. évfordulójára emlékeztek Debrecenben és Nagyváradon A trianoni békediktátum 101. évfordulójára emlékeztek Debrecenben és Nagyváradon
Június 4-én, a trianoni békediktátum 101. évfordulója alkalmából Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata megemlékezést és koszorúzást rendezett a Bem téren Émile Guillaume Magyar fájdalom című szobránál. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői a nemzeti összetartozás jegyében közös nagyváradi megemlékezésére a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, az ún. partiumi panteonban található Trianon-emlékjelnél került sor.