Hasznos
Vörös zóna lett Nagyvárad, mától szigorúbb korlátozások lépnek érvénybe a városban - FRISSÍTVE Vörös zóna lett Nagyvárad, mától szigorúbb korlátozások lépnek érvénybe a városban - FRISSÍTVE
Meghaladta a 3 ezreléket a fertőzöttek száma, így - több erdélyi és partiumi városhoz hasonlóan - Nagyvárad is bekerült a vörös listás települések közé. A hatóságok keddtől kezdődően komoly szigorításokat vezetnek be: ismét bezárják az óvodákat és iskolákat, és visszatérnek az online oktatásra; a vendéglátó helyek kizárólag a teraszaikat tarthatják nyitva; a mozikat, színházakat, előadótermeket, valamint a fogadóirodákat pedig ismét be kell zárni.
⇢
Közélet
Magas rangú elismerésben részesült Debrecen szociális ügyekért is felelős alpolgármestere Magas rangú elismerésben részesült Debrecen szociális ügyekért is felelős alpolgármestere
Széles Diána a nehéz körülmények között élő debreceni lakosok ellátásának biztosítása érdekében végzett munkája elismeréseként vehette át a Magyar Ezüst Érdemkeresztet a Pesti Vigadóban.
⇢
Kultúra
Infinite Dance Festival: hétvége a tánc jegyében Infinite Dance Festival: hétvége a tánc jegyében
A tánc sokszínűségét ünnepelték a nagyváradi Szigligeti Színházban, az október 20-25. között negyedik alkalommal megszervezett Infinite Dance Festivalon.  A hatnapos eseménysorozaton tíz romániai és magyarországi társulat tizenhárom előadását, valamint egy koncertet láthattak a nézők.
⇢
Közélet
Debrecenben is megtartották a Székely Autonómia Napját Debrecenben is megtartották a Székely Autonómia Napját
Vasárnap este, Székelyföld autonómiája napján, több tucat székelyföldi és anyaországi településen gyújtottak őrtüzeket. Debrecenben két helyszínen is.
⇢
Gazdaság
Újra elindítják a debreceni nagyállomás felújításának programját Újra elindítják a debreceni nagyállomás felújításának programját
Debrecen legutóbbi, október 22-i közgyűlésén döntöttünk arról, hogy újra elindítjuk a debreceni nagyállomás felújításának programját, az új Főpályaudvar fejlesztését ? írja közleményében a polgármester.
⇢