A nap képe
A Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota Kertje A Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota Kertje
A palota oldalszárnyának tövében, élő sövényből egy lantforma rajzolódik ki, amely a komolyzene virágkorára emlékeztet Nagyváradon. A zeneszerető, műpártoló Patachich Ádám udvarában Michael Haydn, majd Carl Ditters von Dittersdorf irányításával jelentős komolyzenei élet folyt. A püspök 26 fős zenekarának, a váradi ősbemutatóknak, a rendszeres koncerteknek, s magának Haydnnek állít emléket e lantlabirintus. Fotó: Farkas László
⇢
Közélet
Eredményes szezont zárt 2020-ban az Aquaticum Debrecen Strand Eredményes szezont zárt 2020-ban az Aquaticum Debrecen Strand
Várakozásokon felül teljesített az Aquaticum Debrecen Strand az első szezonjában. A járvány miatt jelentősen lerövidült, június 20-tól szeptember 17-ig tartó három hónapban több mint 160 ezren fürdőztek az új debreceni strandon.
⇢
Ajánló
Idén két magyar filmmel gördül be Nagyváradra a TIFF karaván Idén két magyar filmmel gördül be Nagyváradra a TIFF karaván
Idén is remek magyar filmekkel várja a mozirajongókat Nagyváradon a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál. A TIFF magyar nap szekciója keretében ezúttal  Szász Attila első mozifilmjét, az Apró meséket láthatja a nagyváradi közönség. A Félvilág, A berni követ és az Örök tél alkotóinak új történelmi romantikus thrillere sok izgalmat, fordulatot és érzelmet ígér. A TIFF elhozza nekünk Kocsis Ágnes rendezésében, a magyar?román koprodukcióban, belga részvétellel készült Éden címet viselő filmet is, amely arról szól, hogy az emberiségnek már nincs hová menekülnie saját maga elől.
⇢
Sport
Dzsudzsák Balázs egyelőre nem írt alá a Debrecenhez Dzsudzsák Balázs egyelőre nem írt alá a Debrecenhez
Dzsudzsák Balázsnak jelenleg nincs aláírt szerződése a DVSC-vel - közölte a DVSC Futballszervező Zrt. igazgatótanácsának elnöke a klub hétfői sajtótájékoztatóján. 
⇢
Sport
Új vívótermet adtak át Debrecenben Új vívótermet adtak át Debrecenben
Átadták a Békessy Béla Vívó Klub új termét pénteken Debrecenben. Az új épületszárnyban a vívóterem mellett többek között öltözőket, szertárakat, orvosi szobát, mosdókat és fegyvermesteri szobát alakítottak ki.
⇢