Közélet
Trianon 100 - Debrecen is csatlakozik a világ magyarságának néma tiszteletadásához
Június 4-én, pontban 16.30-kor a helyi rádiókban, televíziókban felcsendül a magyar himnusz, és néma tiszteletadással emlékezhetünk meg az évfordulóról. Ezzel Debrecen városa csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, melyben Debrecen polgármestere, a Trianon Múzeum igazgatója, a Nemzeti Színház igazgatója, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, valamint közéleti személyiségek egy csoportja azt kezdeményezte, hogy pontosan száz évvel a Trianoni Békediktátum aláírásának pillanata után, június 4-én, 16 óra 30 perckor, valamennyi magyarországi önkormányzat intézményeiben függesszék fel öt percre a tevékenységet, a magyarországi közszolgálati és kereskedelmi rádió- és televízióadók, adásukat megszakítva sugározzák a Magyar Himnuszt. Eközben Magyarország minden településén álljon meg a közúti és a gyalogos forgalom.
Közélet
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye templomai is csatlakoznak a trianoni megemlékezéshez
?Aki a harangszót hallja vagy megszólaltatja harangjait, tegye ezt az imádság lelkületével, könyörögjön hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, és Közép-Európa összes népeiért, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.?
Közélet
TRIANON 100 ? Egységesen emlékezik a nemzeti oldal Trianon századik évfordulóján
Erdély-szerte több mint száz - köztük számos Bihar megyei - településen emlékeznek meg a trianoni békediktátum századik évfordulójáról az Erdélyi Magyar Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetői, tagjai és szimpatizánsai. Június 4-én 17:30-kor (helyi idő szerint) egyidőben kerül sor a koszorúk, virágok elhelyezésére.
A nap képe
Pünkösd a Várad-Olaszi Szentlélek kiáradása plébániatemplomban
A szentmisékre vonatkozó állami korlátozásokat betartva, népes hívősereg gyűlt össze a plébánia udvarán megtartott ünnepi szentmisén. Pünkösd ünnepe mellett, a hívek körében Barátok templomának ismert egyházkerület búcsúünnepe is zajlott. A misét Bodor Zoltán tótteleki plébános és Szabó Ervin helyi plébános celebrálta. Az ünnepi misét az Erdélyi Mária Rádió és TV is közvetítette. Szegedi Éva képriportja.
Közélet
Lélek lebegett mindenek felett - Csűry István királyhágómelléki püspök pünkösdi pásztorlevele
Isten Lelke bennünket, mint lélekszerint valókat nemcsak arra biztat, hogy őrizzük próbás létünket valahogy elviselni, hanem életerővel megáldva biztat a Lélek ajándékainak elfogadására és átadására.