Közélet
Izolációs konténert alakítottak ki a debreceni hajléktalan éjjeli-menedékhelyen
Dobozi utcai hajléktalan éjjeli menedékhelyen négy férőhelyes izolációs konténert alakított ki a debreceni önkormányzat, mely a járvány elmúltával nem csak járványügyi izolációs célokat szolgál majd.
Közélet
Rockos adomány Debrecen Város Segélyalapjába
Az áprilisban meghirdetett Debrecen Város Segélyalapba sorra érkeznek a felajánlások annak érdekében, hogy minél több ? a járvány miatt nehéz helyzetbe került ? debreceni családon tudjanak segíteni. Az Alapba most újabb komoly adomány érkezett.
Közélet
Elmaradnak az idei Magyar Kulturális Napok rendezvényei és a Középkori Fesztivál is
A koronavírus járvány miatt Nagyvárad is számos, április-július időszakra tervezett városi rendezvényét mondta le, vagy ütemezte át más időpontra. A héten jelentették be ugyanakkor, hogy elmaradnak az idei, augusztusra tervezett Magyar Kulturális Napok rendezvényei és a Középkori Fesztivál is, a helyi tanács e heti ülésén benyújtott költségvetés-kiigazítás szerint a városi programokat szervező Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület 2,5 millió lejjel kevesebbet kap a városi költségvetésből.
Campus
Nyári Egyetem az online térben
A Debreceni Nyári Egyetem csaknem százéves történetében első alkalommal fordul elő, hogy a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieket nem személyesen látja vendégül az intézmény. A világjárvány miatt idén online tartják meg a kurzusokat.
Ajánló
Online sakkversenyt szervez a Nagyváradi Sakk Klub
A Nagyváradi Sakk Klub, felbuzdulva az elmúlt két sikeres eseményen, újabb online sakkversenyt szervez e héten szombaton 10 órától. A hétfordulós, svájci rendszerben lebonyolítandó villámversenyen bárki részt vehet, aki bármilyen kapcsolatban áll Nagyváraddal vagy Bihar megyével.