Kultúra
Amerikai katalógus - debreceni büszkeségekkel
"First Kings of Europe"?azaz Európa első királyai címmel nyílt meg New Yorkban az a nagyszabású nemzetközi kiállítás, amelyen a Déri Múzeum gyűjteményének értékes darabjai is szerepelnek.   
Közélet
A Magyar Tudomány Napja a Partiumban
Intézményépítés és nemzeti összetartozás a Kárpát-medencei magyar tudományban címmel, november 11-én, pénteken  10 órától a Magyar Tudomány Ünnepe 2022 keretében tartják meg Nagyváradon a Magyar Tudomány Napja a partiumban rendezvényt. A konferencia helyszíne: a Partiumi Keresztény Egyetem új épülete. 
Közélet
A Mágnás Miskát próbálják a Csokonai Színházban
Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjét 1916-ban mutatták be először, és azóta a műfaj egyik magyar klasszikusaként tartják számon. Az operettet a Csokonai Színház igazgatója, Gemza Péter állítja színpadra elsősorban az 1983-as, átdolgozott debreceni változatot alapul véve.
Közélet
Földalatti parkolóház épül a Körösvidéki Múzeum közelében
A Bihar Megyei Tanács együttműködési megállapodást kötött a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal arról, hogy földalatti parkolóház épüljön a Körösvidéki Múzeum szomszédságában.
Kultúra
Ma kezdődik a Debreceni Irodalmi Napok programsorozata
A több mint fél évszázados múltra visszatekintő, gazdag hagyományokkal rendelkező, fontos közművelődési funkciót betöltő Debreceni Irodalmi Napok szervezői a bevált formák megőrzése mellett az idén is a programsorozat fesztiváljellegének erősítésére törekednek. (RÉSZLETES PROGRAM)