Tizenkét bemutató lesz az újjászületett debreceni teátrum új évadában

Tizenkét bemutatóval készül az új évadban az újjászületett Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen. A teátrum szeptember közepén nagyszabású gálával indítja a szezont. “Három éven át tartó munkálatok eredményeképpen ősztől egyedülálló, kétépületes, ötjátszóhelyes színház várja a közönséget. Az intézményt 20 milliárd forintból sikerült megújítani és háromtagozatúvá tenni, a próza és az opera mellé beemelve a táncot” – hangsúlyozta Mátyássy Szabolcs igazgató a színház hétfői fővárosi sajtótájékoztatóján.

A pótfelvételin is rekordot döntött a Debreceni Egyetem – Az oktatási intézmény a határon túliak körében is népszerű

Az idei felvételi során minden eddiginél több jelentkezőt vett fel a Debreceni Egyetem, az általános felvételi eljárásban sikerrel próbálkozók száma meghaladta a nyolcezret. A pótfelvételi eljárást követően, valamint a határon túli jelentkezőkkel és az angol nyelvű szakokra felvételizőkkel együtt várhatóan tizenegyezernél is több elsőéves kezdi meg tanulmányait szeptemberben a Debreceni Egyetemen.

A Debreceni Virágkarnevál idén is ellátogatott Nagyváradra és Bihar megye több településére

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven ebben az esztendőben is ellátogatott a Debreceni Virágkarnevál néhány kocsija Nagyváradra és Bihar megye több településére. A „Nagyváradi virágkarnevál” a Szent László Egyesületnek, az Érmelléki Gazdák Egyesületének, a Magyar Polgári Egyesületnek , valamint a város képviseletében a Nagyvárad és környéke turizmusának népszerűsítéséért felelős APTOR Egyesületnek köszönhetően valósulhatott meg, a Magyar Kulturális Napok keretében. A Bihar Megyei Virágkarnevál rendezvényeit a Partium Alapítvány, az RMDSZ és a Varadinum Alapítvány szervezte.

Új vidámparki attrakció, barokk körhinta várja a látogatókat a debreceni vidámparkban

A korszerű LED világítással felszerelt és mindössze 1500 wattos fogyasztású díszes ringlispíl az észak-olaszországi Montagnana városában több mint 40 éve működő Sopark családi manufaktúra kézműves munkáját dicséri, akiknek eszközei Európa-szerte számos szórakoztatóparkban és szabadidős létesítményben üzemelnek, többek között Monte-Carlóban és a franciaországi Angers városában is.

Három napig ünnepel a magyarság Nagyváradon

Államalapításunk ünnepe alkalmából háromnapos programsorozat veszi kezdetét augusztus 19-én Nagyváradon. A Szent László Egyesület, az Érmelléki Gazdák Egyesülete és a Magyar Polgári Egyesület, valamint a város képviseletében a Nagyvárad és környéke turizmusának népszerűsítéséért felelős APTOR (Asociația pentru Promovarea Turismului din Oradea și Regiune) Egyesület augusztus 19-21. között szervezi meg – nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva – a Magyar Kulturális Napokat.