2026. július 24.

Harmincadik születésnapját ünnepelte az Euro Foto Art Galéria

Harmincadik születésnapját ünnepelte az Euro Foto Art Galéria

Ünnepélyes keretek között, de a járványhelyzet miatt viszonylag szűk körben ünnepelte megnyitásának harmincadik évfordulóját Románia leghosszabb időn át működő állandó fotóművészeti kiállítótere, a nagyváradi Euro Foto Art Galéria. Az, 1990-ben Tóth István AFIAP fotóművész által alapított galéria, melyben eddig nem kevesebb, mint 570 nemzetközi fotókiállítást szerveztek, 2019-ben a világ 17. FIAP Kiállító Központja lett.

Jelenleg ilyen kiállítási központ Görögországban, Írországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Szerbiában, Szlovéniában és Törökországban (Európa); Kínában, az Egyesült Arab Emírségekben, Iránban és Ománban (Ázsia); valamint Argentínában (Dél-Amerika) működik.

A nagyváradi galériában az elmúlt években afrikai, ázsiai, ausztráliai, európai és amerikai fotóművészek mintegy 45.000 munkáját tekinthették meg ingyenesen az érdeklődők. Az ismert váradi fotóművész, Tóth István nem csak kurátora az itt megnyíló kiállításoknak, de menedzsere is galériának, ugyanakkor a képek kiállító térben való elhelyezését is saját maga végzi, csapatával.

A Galériát az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület működteti, mely a világon egyedüli regionális tagja a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségnek.

A születésnap alkalmából az egyesület egy fekete-fehér fotóalbumot is megjelentetett, amely az elmúlt évtizedek legkiemelkedőbb kiállításainak pillanatait mutatja be.

Fotó: Csíki János

http://denagy.test/
Kapcsolódó hírek a kategóriában
A színpad nyáron sem pihen – Debrecenben fesztiválozik, Nagyváradon Móricz klasszikusára készül a társulat
Jul 21, 2026
A kultúra emberekről, közösségekről, kapcsolatokról is szól – ezért kutatja a Debrecen–Nagyvárad kulturális hidakat Bacsa-Papp Zsuzsanna
Jul 19, 2026
Segítsünk együtt feltérképezni Debrecen és Nagyvárad kulturális kapcsolatait
Jul 15, 2026
44 év után nyílt újra önálló életműkiállítása Nagyváradon Ujvárossy Lászlónak
Jul 10, 2026
53 órás filmmaratonnal búcsúzik az Apolló mozi nagyterme Debrecenben
Jul 07, 2026
Nagyváradi fotóművész szervezte meg az első Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Körversenyt – Debrecenben lesz a díjátadó gála
Jun 23, 2026