Közélet
Debrecenbe érkezik a Magyar Katolikus Rádió országjáró körútja során
A Magyar Katolikus Rádió országos turnéval is ünnepli 15. születésnapját. A rádió munkatársai a főváros, valamint hat vidéki helyszín után október 30-án este 18 órától a debreceni közönséggel is találkoznak a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében. A jubileumi rendezvényeken neves helyi művészek, zenészek lépnek fel.
Közélet
Kárpát-medencei nyugdíjas találkozót rendeztek Debrecenben
Hajdú-Bihar Megye és Debrecen Nyugdíjas Szervezeteinek Szövetsége október 28-án rendezte meg a XXII. Kárpát-medencei Nyugdíjas Találkozót Debrecenben, a Kölcsey Központban. Az eseményre a Romániai Magyar Nyugdíjasok Szövetsége képviseletében is érkeztek vendégek. 
Közélet
Nagyvárad polgármestere szerint együttműködést kell kialakítani a nagyváradi és a debreceni repülőtér között
Nagyvárad polgármestere szerint együttműködést kell kialakítani a nagyváradi és a debreceni repülőtér között. Ilie Bolojan szerint a Kolozsvár-Debrecen-Temesvár háromszögben, a debrecenitől alig hatvan kilométerre fekvő nagyváradi repülőtérnek két elméleti lehetősége van a túlélésre: vagy versengeni kezd a debreceni repülőtérrel, aminek minden bizonnyal mindkét repülőtér a vesztese lenne, vagy szövetségre lép vele.
Közélet
Egymillió csillag a rászoruló gyermekekért
A római katolikus Caritas Catolica és a görögkatolikus Caritas Eparhial szeretettel meghív mindenkit, hogy az október 31-én, csütörtökön 18 órától az Egymillió Csillag elnevezésű rendezvény keretében egy közös imával, egy mécses meggyújtásával fejezze ki együttérzését a nélkülöző, társadalmi kirekesztettségben élő gyermekek iránt. Az érdeklődőket az Olaszi parkban, a Fren?iu Idősotthon és a ferences kolostor közötti téren várják felekezeti és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.
Közélet
Székelyföldért autonómiájáért gyújtottak őrtüzet Debrecenben
Közös imádkozásra és őrtűz gyújtásra hívta a debrecenieket a Székelyek Parkjába az "Adjátok vissza a hegyeimet!" alapítvány.