Közélet
Együttműködési megállapodást kötött Debrecennel az Európa kulturális fővárosa 2023 győztese, Veszprém
Az Európa kulturális fővárosa programhoz kapcsolódó együttműködési megállapodásokat kötött a 2023-as győztes Veszprém a két másik magyar döntős várossal, Debrecennel és Győrrel, valamint a 2024-es győztes észt Tartuval szombaton Veszprémben.
Közélet
Romániai elnökválasztás - Tizennégy jelölt neve kerül a szavazólapra
Tizennégy jelölt neve és választási jele fog szerepelni a november 10-i romániai államfőválasztáson - közölte pénteken a központi választási bizottság (BEC), miután lejárt a jelölések elleni óvások elbírálásának, illetve az esetleges visszalépéseknek a határideje. A romániai összlakosság 6,5 százalékát kitevő magyarságnak is van képviselője az elnökjelöltek között: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szövetség elnökét, Kelemen Hunort indítja.
Közélet
Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is részt vett a Romániai Püspöki Konferencia őszi ülésén
Megtartották a Romániai Püspöki Konferencia őszi ülését, melyen részt vett tagként Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is, valamint Mohos Gábor, budapest-esztergomi segédpüspök és Dr. Fábry Kornél a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára, akik a 2020. szeptember 13-20. között Budapesten tartandó NEK előkészületeiről tájékoztatták a jelenlévőket. A főpásztorok megegyeztek abban, hogy Románia minden egyházmegyéjéből indítanak majd csoportokat a NEK közelgő rendezvényeire.
Közélet
Hálaadó ünnepséget tartottak Renate Meier nővér tiszteletére
A Szent Családról Nevezett Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek 1999 óta, éppen 20 éve végzik intézményesített formában odaadó és gyümölcsöző szolgálatukat Nagyvárad legszegényebbjei között, ezzel a szolgálattal pedig szorosan összenőtt Renáta (Meier Elisabeth M. Renate) nővér neve, aki 19 éven keresztül vezette a Kis Szent Teréz házat. Kedden, Böcskei László megyéspüspök, az egyházmegye papjaival és szerzeteseivel közösen szentmisét mutatott be a püspöki kápolnában, hálát adva a Jóistennek a nagyváradi közösségtől búcsúzó nővér hivatásáért, jelenlétéért, szolgálatáért.
Közélet
Előadást tartott Debrecenben a honvédelmi miniszter
A haderőfejlesztési programot mutatta be Benkő Tibor honvédelmi miniszter Debrecenben, hétfőn ugyanis itt ülésezett a Hajdú-Bihar Megyei Államigazgatási Kollégium. Rácz Róbert kormánymegbízott megnyitó beszéde után Benkő Tibor részletesen is ismertette a tízéves programot.